Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. április 16., szombat

Elfeledett álom! 10

Nem történt más,csak gyönyörködtek egymásban. Keresték társukban önmagukat. Em egy pillanatra elmerengett rajta, hogy mégis mi történt volna, ha 20 évvel ezelőtt nem kap szív infarktust és ő játszhatta volna Pötyi szerepét. De ezt a gondolatát hamar  elkergette, hiszen itt volt. A régi kanapéján ült kedvese ölében. Annak a férfinak a karjaiban,aki néhány perccel ezelőtt feltett neki egy kérdést, melynek annyira örült, mint még soha semminek egész életében. Gondolatait szerelme megnyugtató hangja szakította félbe. 
- Mit szólnál hozzá, ha örökbe fogadnánk azt a kisbabát, akit ma megmentettél?- kérdezte Mike teljes meggyőződéssel. Em először nem is jutott szóhoz. Úgy bámult kedvesére, mintha attól félne elment az esze. Az ő fejében is megfordult már, hogy magához vegye a csecsemőt, de rögtön el is hessegette az gondolatot.Nem számított rá, hogy Mike is ezt szeretné.
- Ééééén... én is pont erre gondoltam! - nyögte ki végül - De azt nem gondoltam, hogy ezt te is szeretnéd. De ha már így van, miért ne? Hiszen annyira aranyos kislány. És nincs senki aki gondját tudná viselni. Igen! Igen! Igen! és még egyszer Igen! - kiáltotta Emily boldogan és még szorosabban fogta át szerelme nyakát. 
Maga sem hitte, hogy ennyi csodálatos dolog történhet vele egy napon. - Ez irracionális! - gondolta magában. Csodálatos érzések kerítették hatalmába. Elképzelte, ahogy a kislány szaladgál a játszótéren, miközben Mike és ő egy padon ülve figyelik, és fogják egymás kezét...
A gyönyörű jövőképet a telefonja csörgése hessegette el. Morcosan nyúlt a mobil felé.
- Brennen! - szólt bele a készülékbe. A vonal másik végén egy nemrég megismert férfi szólalt meg. 
- Szia Emily! Itt Tom, ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak, de van egy kitűnő ajánlatom a számodra. 
- Figyelj Tom - kezdte mondandóját Em idegesen - Nem szeretnék állandó szereplő lenni a Saigon-ban, mert nem tudnék azzal a gondolattal élni, hogy elvettem valakitől a szerepet...
- Várj, én... - szakította félbe Tom
- Nem! Akkor is végigmondom! Szóval, nem tudnék azzal együttélni, hogy valaki mástól elettem a szerepet. Tehát még egyszer nyomatékosan megkérlek, hogy ne hívj többet ebben az ügyben, mert a döntésem végleges.
- Rendben van! - hangzott a felelet a vonal túlsó végén. - De én nem Kim szerepe miatt hívtalak...
- Hát akkor mégis mi miatt kerestél fel ilyenkor? Tudod te hány óra van? - Emily kezdte feidegesíteni magát, minden erejével azon igyekezett, hogy ne kezdjen kiabálni a rendezővel. 
- Igen, Emily Brennen! Tudom hány óra van, és még egyszer elnézést a késői zavarásért. De nagy hírem van a számodra. Délelőtt mondtad, hogy ha lenne bármi más szerep a számodra, azonnal hívjalak!
Bren megdöbbenve nézett szeremére, aki nem értette, hogy mégis miről lehet szó. De arra rájött, hogy nem mindennapi telefont kapott kedvese...
- Hallgatlak Tom. Szólalt meg végül a lány.
- Arról lenne szó, hogy elvállalnád-e Cosette szerepét a Nyomorultak című musical-ban?
Csend tapadt a szobára. Mike nem értette, hogy miért hallgatott el Emily. S a lány még mindig nem fogta fel a hallottakat.
- Em? Ott vagy még? - kérdezte Tom
- Iiiiiit ... v...vagyok!- dadogta a lány
- És mi a válaszod?
- Tudod mit Tom? Visszahívlak jó?
- Persze! - hangzott a válasz, majd a vonal megszakadt...

5 megjegyzés:

  1. Nanááááhogy elvállalja ez a minimum és a nyomorultak, hogy szerettem anno a győri színházban jujj, egyik legjobb előadás volt amit láttam.

    VálaszTörlés
  2. mi lehetett a telefonhívás a szerelmének? vagyis én azt vettem, ki hogy amiatt tette le :D javíts ki ha nem így van! egyébkéént fantasztikus, hogy örökbefogadják! és az egész sztori szupiii lett!

    VálaszTörlés
  3. nem amiatt tette le a telefont, hanem mert nem tudott válaszolni. :) Melyik részt értetted félre, mert ha nem egyértelmű, akkor javítom... :)

    VálaszTörlés
  4. nekem egyértelmű volt és nagyon tetszett!!!!Remélem hamar folytatod..:)

    VálaszTörlés
  5. szupi.... ennyi jó dolog egyszerre csak a mesében, de én imádom az ilyen meséket :)

    VálaszTörlés