Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. április 7., csütörtök

Elfeledett álom! 3

Mindeközben a kórházban zajlottak az események. Nem sokkal az után, hogy Em megszorította édesanyja kezét fel is ébredt. Nem tudta, hogy mi történt vele, az édesanyját látta maga előtt. Akinek szeméből patakzott a könny, miközben egyetlen lánya visszamosolygott rá. Azonnal hívta az orvost, aki megerősítette az Rose kételyeit. Em túl volt az életveszélye. Az eredményei is gyorsan javultak. Rose pár hát múlva már haza is vihette Emilyt, aki hazatérésének örömére egy új parfümös üveget kapott, benne a kedven parfümével.

Em meggyógyult, de nem volt boldog. Vissza szeretett volna menni a színházba, de édesanyja nem engedte neki, mondván, hogy a darab miatt került kórházba. Em egyre csak a színházba akart menni. tudta, hogy a premiert lekéste, és hogy már hetek óta játsszák nélküle a darabot, de mégis vissza húzta a szíve. A sok unszolás hatására Rose szíve kezdett enyhülni, és megígérte lányának, hogy másnap elkíséri, hogy beszélhessen a rendezővel.

Em szinte egész éjjel nem aludt annyira izgatott volt, hogy ismét színpadon lehet és esetleg ma este már neki fog tapsolni a közönség. Fülig érő szájjal lépett be a rendező irodájába, oldalán édesanyjával. De amint meglátta a direktor komor pillantásait lehervadt arcáról a mosoly. A férfi közölte, hogy nagyon nagyot csalódott Emilyben, hogy így képes volt cserben hagyni a társulatot, a színházat. Kiemelte a beugró lány tehetségét és alázatosságát is. És megkérte Em-et, hogy vigye magával a holmiját, mert a történtek után nem tud már megbízni benne. Emily nem kapott levegőt, úgy érezte menten elsüllyed szégyenében. De mosolyt erőltetett az arcára és a helyzet dacára a lehető legnagyobb méltósággal hagyta el az irodát, majd a színházat is.
Az ajtóban egy pillanatra megtorpant. Visszanézett és könnyeivel küszködve ült be édesanyja mellé az autóba.

4 megjegyzés:

  1. pfff bunkó igazgató. de ez a minimum hogy Em nem mondta el mi volt a baja

    VálaszTörlés
  2. szomorú vagyok, hogy egy pillanatra sem érdekelte az igazgatót, hogy mi történt vele... jól tette, hogy szó nélkül elment....
    hűűű még olvastam volna tovább, kár hogy ilyen rövid lett...

    VálaszTörlés
  3. Igen! Bocsi, de tegnap nem volt több igőm. Ha minden jól megy ma pótolom... :)

    VálaszTörlés
  4. Sajna téll rövid lett....
    De attól még jól sikerült!!!!:D
    Puszííííííí:P

    VálaszTörlés