Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. április 8., péntek

Elfeledett álom! 5

 Fél órával az irodában történt beszélgetés után felgördült a függöny.
Pár perccel később Emily is színpadra lépett. Szíve a torkában dobogott, de izgalma az első pár hang után minden izgalma elszállt. Csak úgy ragyogott a színpadon, mintha oda született volna. A hatás nem maradt el. A közönség lélegzet visszafojtva figyelte az ismeretlen csillagot, aki nem csupán gyönyörű volt, hanem egyszerűen képrázatos. Ahogy a színpadon mozgott, önmagát adta. Hiába csupán szerepet játszott, mégis úgy érezte, mintha  a színpad lenne az otthona. És tényleg! Hazatalált! És Emily csak énekelt és énekelt. Nem létezett semmi más csak ő, és a zene. Na és persze a Christ alakító színész, aki teljes összhangban volt Em-mel. Látott valamit a férfi szemében , amit nem tudott, hova tenni. De betudta annak, hogy partnere csupán jó színész. Emily hatalmas sikert aratott. A közönség nem akarta abbahagyni a tapsot.
 Miután végleg összement a függöny a nézők nagy része könnyeivel küszködve, vagy éppen könnyezve ment a ruhatárba. A Christ megformáló színész hitetlenkedve követte a lányt az öltözőbe, aki csak ült az asztala előtt és nem szólt semmit. Meg sem mozdult, csak bámult maga elé. Észre sem vette, hogy a férfi a szobába lépett. Még mindig nem hitte el, ami történt. Gyermekkora óta erről álmodott. De két órával ezelőttig 20 éve nem gondolt erre. Csak most döbbent rá, hogy mekkora sebet tépett fel ezzel az estével. Nem tudta, hogy ez ilyen fájdalmas lehet. Elképzelte, hogy mi lehetett volna, ha azon a bizonyos februári napon nem lett volna rosszul. Ha végig játssza azt az estét. Talán mára befutott színésznő lehetne. Fájt! Idáig elnyomta magában azt az érzést. A fájdalmat, amit az igazgató okozott neki immár 2 évtizede. Lepergett előtte az a bizonyos néhány perces beszélgetés, melyre soha nem akart felidézni. Nem bírta tovább! Hangos zokogásban tört ki. A mögötte álló férfi nem tudta, mit csináljon. Nem mert közelebb menni a lányhoz, mert félt, hogy megijesztené. De mégsem állhatott az ajtóban tétlenül. Ezért inkább csupán megköszörülte a torkát, ezzel jelezve a lánynak, hogy nincs egyedül.Ettől persze Em azonnal zavarba jött. Könnyeit törölgetve fordult szembe a mögötte álló férfival. Még mindig azt a furcsa csillogást látta partnere szemében. Meg sem tudott szólalni, csak nézete azokat a gyönyörű mélybarna szemeket. Egyszerűen elveszett benne. A férfi egyre közelebb került hozzá. Em érezte, hogy a férfi teste szinte mágnesként vonzza. A csók előtti utolsó pillanatban elfordította a fejét, s szemét lehunyva ült vissza a székre. De a következő pillanatban a vállán érezte partnere kezét. A férfi érdeklődve kérdezte, hogy mégis miért sír, hiszen csodásat alakított a színpadon ma este. Ezekre a szavakra a lány mégis megfordult Em. S a férfi szemébe nézve mondta, hogy nem szeretne erről beszélni, mert nagyon fájdalmas számára. Feszült csend telepedett a szobára, melyet a férfi tört meg. Megkérdezte a lány nevét, mondván, hogy mégsem hívhatja Kimnek, szerepe szerint. Em mosolyogva nyújtotta kezét partnere felé, aki visszaélve a helyzettel hirtelen magához húzta a lányt és forrón megcsókolta...

6 megjegyzés:

  1. Nem ér így befejezni :( Nagyon jó rész volt. Kíváncsian várom a folytatást és azt is, hogy ki is a csókpartner :)

    VálaszTörlés
  2. Ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, akkor még ma teszek fel frisset, és fény derül a nagy titokra... :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem David lesz az..:P..nagyon jó rész volt,bár kicsit sajnálom Emily pasiját..xD..lehet,hogy nem kéne??Remélem nem kell sajnálni,vagy megtalálja az igazi szerelmet más mellett..:P

    VálaszTörlés
  4. kiderül... lehet, hogy már ma este...

    VálaszTörlés
  5. nee, nem teheted ezt velüünk, te aztán tudod mikor kell abbbahagyni...siess a folytatással, máris hiányom van...:D

    VálaszTörlés
  6. hehe, így nem lehet abbahagyni

    VálaszTörlés