Elfeledett álom! 22

Em még soha nem érzett ehhez foghatót. Keze a férfi nyaka köré fonódott, ujjai a hajába túrtak. Nem akarta, hogy valaha is véget érjen ez a gyönyörű pillanat. De ekkor a semmiből Mike arcát látta maga előtt, amint az ajtóban áll és kővé dermedve nézi mindkettőjüket. Hirtelen tolta el magától Davidet. A férfi nem látta az ajtóban álló Mike-ot, így nem érthette, miért húzódott el ilyen hirtelen "partnere". 

- Mi a baj? Sajnálom, nem kellett volna! - suttogta maga elé D.

- Nem a te hibád, én csókoltalak meg, de abban igazad van, hogy hiba volt. - nézett kedvese szemébe Em - Soha többé nem fordulhat elő. - majd  a ledöbbent Daviddel mit sem törődve kiviharzott öltözője ajtaján, rohant Mike után.

- Mike! Mike! Kérlek állj meg! Mike! - de nem kapott választ csak a saját kiáltását verték vissza a falak. Nem tudta mit kellene tennie, sehol nem látta vőlegényét. De csak rohant, azt sem tudta merre. Talán az ösztönei vezették, maga sem tudta. A színházból kilépve meglátta Mikeot. Egy padon ült, s arcát a kezeibe temette. Lassan közeledett a férfi felé, nem akarta megijeszteni. Gyengéden érintette meg a vállát. Emily nem látott mást a zöld szem párban, csak haragot, megvetést és félelmet. A csillogás, amiért annyira szerette eltűnt, valahol legbelül érezte, hogy immár örökre. 

- Kérlek Mike, ne haragudj! Meg gondolatlanul cselekedtem... Én...én nem tudom mit mondjak!

- Nem kell mondanod semmit, megértettem. De tudod mi a legszörnyűbb az egészben. Nekem hónapokba telt mire összeszedtem a bátorságomat és meg mertelek szólítani. Ez a nagy nevű színész meg percek alatt levett a lábadról. És amit az öltözőben mondtál neki. Hogy velem képzelted el a jövődet.... Talán... talán ha nem neki mondtad volna, talán még jól is esett volna. De, az hogy csupán addig a pillanatig tudtad elképzelni a közös életünket, amíg őt meg nem pillantottad... Em én még mindig szeretlek, de nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy nem rám vágysz. Folyton attól rettegnék, hogy mikor kötsz ki ismét a karjaiban. Nekem ez nem megy, bármennyire szeretlek, én ehhez kevés vagyok... 

- Mike!

- Kérlek engedd, hogy befejezzem. Amikor megismertelek madarat lehetett volna fogatni velem. Hihetetlenül boldog voltam. És azt hittem, hogy te is az vagy. De ma reggel, mikor rád néztem, már nem azt az Emily-t láttam, akit megismertem. Ma reggel voltál boldog! Soha, egyetlen egyszer sem néztél rám úgy, ahogy rá. A szemeid csillognak, mikor vele vagy, mikor rá gondolsz. És még egyszer mondom, nem akarok azzal a tudattal élni, hogy tudom rá gondolsz, amikor velem vagy. És bármily nehéz kimondani, ennek itt és most vége van. 

- De én nem akarom, hogy vége legyen Mike, én .... én téged... szeretlek. - suttogta maga elé Em

- Nem, Emily, te őt szereted és ezt csak a vak nem látja. Egészen más vagy mikor a közeledben van. Kinyílsz, akár a rózsa tavasszal. David a te tavaszod, és nem cserélheted el a nyárra, mert a nyár már közelebb van az őszhöz... 

- De...

- Semmi de, ennek most vége van. És tudnod kell, hogy nem azért mert megláttalak az öltözőben. Hanem mert azt szeretném, hogy te boldog legyél. És tudom, hogy ezt a boldogságot, mellettem nem élheted át. Ő a te embered és ezt a lelkes mélyén te is nagyon jól tudod. Kimondani még nem mered, és magadnak sem ismered be. De én tudom, hogy így van. - lágyan karolta át Em reszkető vállait. Még egyszer utoljára érezte a nő édes illatát. És még egyszer utoljára megcsókolta, oly forrón, ahogy még soha. Minden fájdalma benne volt ebben az egyetlen csókban. És Emilyé is. A lány nem akart felébredni. Őrlődött a két férfi között. Mike a biztonság volt számára, az otthon melege. De David, a vad tűz, mely belülről éget. Most döbbent rá, hogy Mikenak igaza van. Ő tényleg a színészt szereti, de... Mike.ot is szerette, de már csupán mint barátot. - ekkor a férfi megszakította a csókot, s otthagyta a lányt a padon. Összetörten, és összezavarodva, Em még sírdogált néhány percet. Majd utolsó könnycseppet is kitörölte a szeméből. Érezte, hogy most csak a munka jelenthet számára egy kis megnyugvást. A próba folytatódott, de nem Daviddel. A Jean Valjean-t alakító színésszel próbált, Nagyon élvezte a munkát, és egy pillanatra képes volt megfeledkezni a néhány órával ezelőtt történt eseményekről. Maga sem tudta, hogy megkönnyebbülésére, vagy bánatára nem látta aznap sem Mike-ot, sem Davidet. Munka után sétálni indult a parkba. Kicsit ki szerette volna szellőztetni a fejét... De nem igazán sikerült neki. Nagyon nem akart hazamenni, de már sötétedett és nagyon nem szeretett éjszaka az utcán lenni. Nagy nehezen rá szánta magát, hogy haza menjen. Tudta, hogy Mike-ot még otthon fogja találni, így óvatosan nyitotta ki az ajtót, de arra mit látott egyáltalán nem volt felkészülve.

Mike élettelenül feküdt a padlón, körülötte mindenütt üres gyógyszeres üvegek hevertek. Em gondolkodás nélkül rohant át a szobán, s letérdelt Mike mellé. 

- Mike! Mike! Kérlek térj magadhoz! - de nem kapott választ. Teljesen leblokkolt nem tudta mit kellene tennie. De a lábát valami földöntúli erő vitte mégis a telefon felé. De nem volt vonal... Teljesen bepánikolt! Zokogva borult Mike élettelen testére... És ekkor meghallotta a férfi szívének dobogását. Ugyan nagyon halkan, de még dobogott a szíve, még élt! Minden erejét összeszedve a fürdőbe vonszolta a férfit. Mike fogmosópoharát teletöltötte meleg vízzel, majd gondolkodás nélkül a szájába öntötte. Mike ijesztően köhögött, de nem foglalkozott vele. Csak az járt a fejében, hogy meg kell mentenie a férfit. Két karjával átölelte Mike remegő testét és a gyomránál rászorított. Az történt, amire számított. A folyadék utat tört magának, a feloldódott gyógyszer nagy része távozott a férfi testéből. Mike kezdett magához térni, szemeit résnyire nyitotta, s mondani próbált valamit. De szaval helyett, csak újabb köhögések sorozata hagyta el a száját.Kétségbeesett pillantást vetett egykori menyasszonyára, aki még egy ilyen nap után is az életéért küzdött...
- Szeretlek Mike! Olyan nagyon szeretlek, kérlek.... Nem halhatsz meg, maradj velem! Ígérem soha nem hagylak le, mindíg vigyázni fogok rád, csak ne hagyj itt kérlek! Nem tudok nélküled élni... Mike! Maradja velem.... - De a férfi szemei ismét lecsukódtak, s már "megnyugtató" köhögése sem hallatszott...