Mikor az ajtó becsapódott, egy világ dőlt össze benne. Ahogy már korábban is sokszor, most is az esze győzedelmeskedett a szíve helyett. S habár tudta, hogy döntése maga után vonja a teljes boldogtalanságot. Mégis vállalta. Maga sem tudta, hogy miért, de mégis bele ment. Visszafelé lifttel ment, nem tudott volna végigmenni a lépcsősoron, melyen néhány órával ez előtt még együtt sétált azzal a férfival, akivel együtt töltötte az éjszakát. Egy olyan éjszakát, melyet soha nem fog feledni. Örökké a szívében él majd, nem törölheti ki semmi. Lassan lépkedett az utcán, már hajnalodott. Észre sem vette, hogy így eltelt az idő. A nap élénk piros színbe öltöztette a várost. A pesti rakparton sétálva döbbent rá, hogy nem mutatta meg Davidnek a kedvenc helyét. A helyet, melyet még az édesanyjával fedezett fel egy Duna parti séta során. Azóta ha Pesten járt mindig leült néhány percre a kicsiny padra. Mióta itt lakott nagyon gyakran meglátogatta ezt a helyet. Ha szomorú volt, de akkor is ha valami nagy öröm érte.
Nem tudta, hogy miként került oda, talán csak a lábai vitték előre. De ott állt és nézte, a Dunát, mely sebesen folyt medrében. Azért szerette ezt a helyet, mert tudta, hogy ez az egy mindig állandó lesz. A Duna itt fog folyni. S talán a híd is mindörökre itt áll majd, és a Budai vár… Egyre közelebb ment a parthoz, de azon már ült valaki. Em kivételesen tudomást sem vett róla. Gondolataiba mélyedve lépkedett tovább. A pad másik felén ülő férfit még csak a pillantására sem méltatta. Percek óta gondolataiba mélyedve bámulta a vizet… de ekkor furcsa érzés kerítette hatalmába… mintha figyelné valaki. Hirtelen fordult a mellette ülő személy felé, s az ereiben megfagyott a vér. /Neem, ez lehetetlen, ezt nem hiszem el/ Hogy megbizonyosodjon róla, csendesen közelebb húzódott a férfihez. Izmos karján újra és újra húzta végig gyengéden ujjait. S mikor a barna szempárba nézett, már tudta, hogy nem képzelődik. Nem más ült mellette, mint David. Felismerése után néhány másodperccel hirtelen kapta el kezét a férfi, erős karjáról. Egyre távolodott a döbbent férfitől. De Davidet sem kellett félteni. Gyengéden húzta vissza magához a reszkető lányt. Em először tiltakozni próbált, de a férfi illata teljesen elkábította. Mire észbe kapott feje már David kemény mellkasán pihent. Hallgatta szerelme szívének dobogását és azt kívánta, bár soha ne kellene felállniuk innen. Az egyre kínosabbá váló csendet David hangja törte meg.
- Hogy kerülsz ide? Honnan tudtad, hogy itt vagyok… senki nem tudja….
- Ez a kedvenc helyem!!! Ide szoktam jönni gondolkozni. Ha valami bánt, vagy boldog vagyok.
- Na jó, ez nekem már túl sok…. Mindketten imádjuk a munkánkat… az ételek tekintetében is hasonló az ízlésünk. És most meg kiderül, hogy egész Budapesten belül pont ugyan azon a padon ülve szoktunk gondolkodni.
- Te? Te is…
- Igen mindig itt vagyok, ha egy kis nyugalomra vágyok.
- És ha már itt tartunk, mi miatt jöttél ide? Talán gondolkozni szeretnél, egyyedül…
- És te? Te miért vagy itt. Azt hittem a döntéseden nincs mit morfondírozni.
- Én…. Én.. én kérdeztem előbb, szóval neked kell először válaszolni.
- Hé Bren, nem az oviban vagyunk…
- Tudom, de én szeretném hallani, ígérem utána elmondom én is.
Néhány pillanatig szótlanul figyelték egymást. Egyikük sem szólt semmit, de szemeik beszéltek a szavak helyett. Em nem volt benne biztos, de mintha D szeméből az ő érzéseihez hasonló érzelmeket fedezett fel.
- Nem tudtalak kiverni a fejemből, nem akarom hogy véget érjen.
- De tudod, hogy nem lehet. Egyszerűen nem helyes.
- Ki mondja, hogy nem az?
- Én, számomra ez merő erkölcstelenség…
- Tényleg! Mégis miért? Mert szeretjük egymást?
- Te is tudod, hogy ennek semmi köze nincsen se hozzám, sem pedig hozzád. Itt most Mike-ról van szó…
- Rendben, akkor kérlek engedj meg még egy kérdést. Ha nem jegyzett volna el Mike, a Pestre költözésetek előtti estén, lenne bármi akadálya annak, hogy együtt legyünk
- Nem nem lenne. De nem ez a helyzet. Mike a vőlegényem és szüksége van rám… Látod mit csinált… ezt nem hagyhatom te is tudod...
- Tudod mit, látom, hogy úgy sem tudlak meggyőzni. De ne haragudj, én nem megyek be többet próbára. Nem tudok veled együtt játszani. Képtelen vagyok megcsókolni téged úgy, hogy tudom nekem minden másodperc miatt lelkiismeret furdalásod lesz.
- Kérlek! Én azt nem tudnám elviselni, ha nem láthatnálak.
- Hogy te milyen önző vagy… Az előbb azért könyörögtél, hogy még véletlenül se legyünk egy pár, mert nem akarsz lelki törést okozni Mike-nak. És amikor mondom, hogy azzal a feltétellel szakítok veled, ha nem kell többet találkoznunk. Erre te újabb feltételeket szabsz? Mégis mit gondolsz ki vagy te, hogy mindenki úgy ugrál, ahogy te fütyülsz? Nekem is van ám lelkem nem csak neked! – fakadt ki David, s távol tolta magától a nőt
- Tudod mit? Ha tényleg azt gondolod, hogy ilyen ember vagyok, akkor jobb is ha nem találkozunk többet – kiabálta mérgesen Emily. Minden holmiját a padon hagyva indult el haza felé.
Elhatározta, hogy nem néz vissza. Nem akarja többet látni a gesztenyeszínű szempárt, melynek minden pillantása megbabonázta. De terve azonnal csődbe is ment, mikor a háta mögül szerelme hangját hallotta, amint az a nevét kiáltja. Nem akart megállni, de egy erős kar megállította.
- Itt hagytad a táskád.
- Köszönöm! – mondta nyersen Em, majd hirtelen kirántotta a táskát David kezéből. De D még mindig szorosan tartotta. A táska hangos recsegéssel adta meg magát és a földre zuhant. Közben persze az összes holmija kiszóródott, s szerteszét hevert a hajnali harmattól nedves fűben.
- Hagyd! Majd felszedem! – ajánlotta fel kedvesen a férfi.
Mégis együtt hajoltak te a táska darabjaiért, és tartalmáért. Mikor tekintetük találkozott mindketten rádöbbentek, hogy nem létezhetnek a másik nélkül. Ha egy párként, vagy csak barátként, de együtt kell lenniük. Különben a fájdalom fogja szétfeszíteni a lelküket. S nem más, csakis ők maguk tennék ezt. Mint az előbb a táska, mindkettejük szíve meghasadna. Szerencsére már nem csak Emily tudta ezt, hanem David is. Gyengédel ölelte megához a lányt. Majd egy gyengéd puszit lehet annak arcára. Majd felállt és a döbben Emily-t hátrahagyva a kocsijához indult.
hhhhhhh
VálaszTörlésszinte egy levegővétellel olvastam végig és ez egy sóhaj akart lenni
annyira jól sikerült megfogond az érzéseket, hogy nagyon rosszul érintett amikor vége lett, remélem hamar jön a következő
nem tudok mást írni csak annyit hogy fantasztikus. Megérte ennyit várni rá. Bár remélem a következő fejezetre nem kell ennyit várni :)
VálaszTörlésCsak a nyaralás miatt húzódott el ennyire, és ígérem nem fog soká késlekedni a friss.... :D
VálaszTörlés