Elfeledett álom! 27

Emily csak bámult a távolodó férfira, próbálta emlékezetébe vésni annak minden mozdulatát, rezdülését. Csak térdelt a hajnali harmattól nedves fűben, nézte a földön heverő dolgait, s megakadt a szeme valamin. Egy piciny papírdarabon, biztos volt benne, hogy az nem volt a táskájában. Valami azt súgta neki, hogy meg kell néznie mi áll rajta. Remegő kézzel nyúlt az átnedvesedett levélhez. Csupán egy szó állt rajta: Emily. Kíváncsian hajtogatta szét a papírlapot. S lassan olvasni kezdte. De könnyein át csak nehezen tudta kivenni a betűket. Szemei előtt többször felsejlett a gesztenyebarna szempár, melyet mindennél jobban szeretett. Mikorra a levél végére ért már szinte semmit nem látott. De e néhány sornak hála mindent megértett. Gyengéden hajtotta össze ismét a papírt, s a táskája belső zsebébe rejtette. Az elolvasott sorok és a puszi miatt meg kellett volna nyugodnia, hiszen mégis csak barátok maradnak. Mégsem válnak el örökre. Minden nap találkozni fognak, de elégedettségnek nyoma sem volt. Emily lelkét teljes mértékben betöltötte az üresség, az a fajta üresség mely már szinte fáj. Tudta, a férfi magával vitt volna egy darabot, s talán igaz is volt. Nem volt már az a lány, aki néhány héttel ezelőtt. Rájött, hogy az élet nem csupán csöpögős boldogságból és szerelemből áll. Sőt, aki még nem szenvedett, talán nem is volt szerelmes. De Emily szerelmes volt, tudta érezte. 

David még mindig a kocsiban ülve figyelte a lányt, aki lassan szedte össze a holmiját. Remélte, hogy megtalálja a levelet, amit észrevétlenül Em táskájába ejtett. S ekkor a lány kezei megálltak, s szemei egy pontra tapadtak, keze remegve indult el az ismeretlen papír felé. A férfi lélegzetét visszatartva figyelte a nőt, ki néhány másodperc alatt a levél végére ért. Ha csak egy pillanatig is de szívéhez szorította a papírdarabot, s a táskájába tette. A többi holmi nagy része is a szétszakadt táskába került.

Bármennyire is fájt mindkettőjüknek az elválás, legbelül mégis örültek neki picit. A fájdalom, arról árulkodott számukra, hogy nem álom volt az éjszaka. Hogy mind az a csoda amely megtörtént velük valóság volt. A helyzetükhöz egyáltalán nem illő módon mindketten mosolyogtak… Talán azért, mert elfogadták, hogy számukra csupán ennyi jutott. Egy titokban, a négy fal közt eltöltött este azzal a személlyel, aki a világot jelentette számukra.

De a következő pillanatban az nyílt az autó ajtaja, s a férfi a gyújtásban maradt kulccsal és értékeivel mit sem törődve rohant a nő után. De Em nem vette észre, D közeledését. A felé közeledő léptek zajára összerezzen, s oly hirtelen fordult szembe kedvesével, hogy talán még maga sem tudta, miként került oda. David lágyan érintette meg Emily vállait, várva a pillanatot mikor felteheti neki a kérdést.

- Em! Én tudom,… Nem dehogy tudom. Csupán sejtem min mész most keresztül. De még mielőtt hazamész lenne egy kérésem. – Em, mivel megszólalni még mindig nem tudott a meglepetéstől, egy bólintással jelezte, hogy…

- Szeretném, ha bármikor csak egy piciny esélyt is látsz arra, hogy mi ketten… Akkor kérlek csak hívj fel. Tudom, hogy ilyet nem lenne szabad ígérnem, de most mégis megteszem. Ha felhívsz, s én mégis valaki mással vagyok, téged választalak. Mert még soha senki iránt nem éreztem még csak hasonlót sem. Megígéred, hogy felhívsz, ha…

- Megígérem! – mondta szinte hangtalanul a lány.

- Haza vihetlek? Nem szeretném, ha egyedül lennél. A kórházba is bevihetlek, ha rögtön oda akarsz menni.

- Köszönöm szépen, először inkább haza mennék. Össze kell pakolnom néhány dolgot Mike-nak a kórházba.

Egy szó sem hagyta el ajkaikat, míg Emily lakásához nem értek. David megállította a motrot, s a lány könnyektől csillogó szemeibe nézett.

- Örökké! – csak ennyit mondott, de nem a várt hatást érte el vele. Em egy szó nélkül tépte fel az ajtót, s immár zokogva rohant be a lakásba. David csak nézte az egyre távolodó nő alakját, aki végül eltűnt az ajtó mögött.Em az ajtónak támaszkodva szépen lassan megnyugodott. Rájött, hogy nem veszítette el végleg a férfit, hiszen még ha csak barátként is, de együtt lehetnek. S ez több, mint amennyit érzése szerint jelen pillanatban megérdemelt. Kardigánját levéve látott neki eltakarítani az este romjait. A szerte szét heverő gyógyszeres dobozokat, az üres whiskys üvegeket. Majd miután végzett nekilátott csomagolni, táskába került Mike fogkeféje, pólói és nadrágja. Fáradságával mit sem törődve indult el a kórház felé. Az autóban ülve döbbent rá, hogy mit is tett valójában. Az összefüggések közül kiragadva a tegnap éjszaka volt számára minden... minden amire valaha vágyott. De most, hogy komplexitásában nézte a dolgokat rájött, hogy valójában megcsalta Mike-ot. És ami a legjobban megijesztette, hogy nem érzett lelkiismeret furdalást. Emlékeiben újra és újra felidézte a boldog órákat, mikor David ölelő karjai fonták körbe testét. S szívében csupán a David elvesztése miatti fájdalom kapott helyet. 

Mire észbe kapott már a kórház recepcióján mondta be vőlegénye nevét, s hogy ő kicsoda. A kórterem elé érve mosolyt erőltetett az arcára, s belépett. S mikor meglátta a gépekre kötött Mike-ot, már biztos volt benne, hogy helyesen cselekedett. Leült mellé az ágyra, s az ismerős ujjakat a kezében tartva zárta le magában ez elmúlt nap eseményeit. De nem csak a múltat zárta le, de magát is bezárta a saját maga által készített börtönbe, mely a lelkét ezt követően nagyon sokáig béklyóban tartotta.