Emily csak nézte a kezében lévő telefont. Egy pillanatra talán még az is megfordult a fejében, hogy ez csak álom lehet. Nem létezik, hogy egy napon ennyi boldogság érje az embert. Legszívesebben sikított volna örömében, de nem mert félt, hogy elkiabál valamit. Majd tekintetét hirtelen Mike-ra emelte, kinek arckifejezésén nevetnie kellett. Szerelme arcán az aggodalom és a kíváncsiság érzése keveredett, de olyan vicces módon, hogy Em nem bírta magába fojtani nevetését. Odalépett hozzá és átölelt. Soha nem érzett még ehhez hasonlót. Minden tökéletes volt körülötte. Néhány perccel ezelőtt kérték meg a kezét, majd leendő férje felajánlotta, hogy örökba fogadják a csecsemőt, akit Em megmentett. És most ez a telefon...
- Mike! - törte meg a csendet Brennen - Felkértek a Nyomorultak főszerepére!
A férfi arca kifürkészhetetlen volt. - Tessék? - tette fel a kérdést, mert nem akart hinni a fülének
- Felkértek Cosette szerepére! Mike! Érted? Én... én... én leszek Cosette! - könnyek gyűltek a szemébe, de kivételesen ezek örömkönnyek voltak.
- Még én is nehezen hiszem el Mike! De igaz! Jövő héten utazom Pestre, mert kezdődnek a próbák. Ez volt minden álmom!....
- Gratulálok! - hangzott az egyszerű válasz
Emilyben megállt az ütő. Kedvese felé fordult, de annak arcán csak fájdalom tükröződött.
- Te nem örülsz a boldogságomnak? Mi a baj? Mondd el! - Bren szemébe ismét könnyek szöktek
- De! Éééén na... nagyon örülök a sikerednek! - mondta Mike lehajtott fejjel
Em az ölébe ült és felemelte állát, hogy a férfi szemébe nézhessen.
-Szívem! Miért van az, hogy valamiért nem hiszek neked? Kérek, mondd el mi bánt?
- Semmi! Csak, csak azt hittem végre egy kicsit együtt lehetünk. Hogy családunk lehet. Erre te közlöd, hogy elutazol, tudom is én, hogy hány hónapra... Nekem ez nem megy Em, én ehhez kevés vagyok. Pár perccel ezelőtt térden állva kértem meg a kezedet. Felajánlottam, hogy magunkhoz vesszük a kislányt, akit megmentettél a biztos halálból. És mindezt eldobnád, egyetlen telefon miatt? Komolyan nem értelek, azt hittem, mindig is családra vágytál!
Emily hitetlenkedve meredt leendő hitvesére.
- Mike? Ki mondta, hogy felköltözöm a fővárosba? Én ... én csak ki szeretném próbálni magam. Kiskoromtól kezdve ez volt minden vágyam. Hogy színész nő lehessek. És ez most valóra.... - nem tudta folytatni a mondatot. Zokogva rontott ki a szobából, egyenesen a fürdőbe. Magára zára az ajtót. Összetörten kuporodott le ez egyik sarokba és tovább zokogott. Hallotta Mikr lágy kopogtatását az ajtón, de most nem akart beszélni vele. Nem tudna a szemébe nézni. De a férfi nem adta fel egyre erőteljesebben dörömbölt az ajtón. Kétség sem fért hozzá, hogy nem fogja békén hagyni. Minden erejét összeszedve állt fel a hideg padlóról. A tükörhöz lépett, letörölte a könnyeket az arcáról, majd elfordította a kulcsot. Persze Mike azonnal mellette termett és szorosan átkarolta menyasszonyát. De a férfi legnagyobb megdöbbenésére eltolta magától. Mélyen kedvese szemébe nézett, ahol nem látott mást csak őszinte megbánást.
- Kérlek ne haragudj! - kezdte Mike - Nem akartalak megbántani! Kérlek bocsáss meg, annyira önző voltam... Csak magamra gondoltam és arra, hogy mi lesz velünk, ha te elmész. Már most féltékeny vagyok a partneredre, pedig még nem is ismerem és még a szerződést sem fogadtad el. Csak... csak... annyira félek, hogy elveszítelek! - közelebb lépett a lányhoz, aki egészen a falig hátrált, tovább növelve a kettejük közti távolságot.
- Drágám! - folytatta a férfi - kérlek na haragudj! Annyira sajnálom! Meg tudsz nekem bocsátani?
Emily nagy levegőt vett és alig hallhatóan kezdett bele mondandójába.
- Nem tudom! Tényleg nem tudom, hogy meg tudok-e neked bocsátani. Életem legszebb napját köszönhetem neked. Nem volt nálam boldogabb ember azon percben, mikor előttem térdeltél, és arra kértél, hogy legyek a felséged. És felhőtlenül tudtam örülni, hogy magunkhoz vesszük a kislányt. És amikor meghallottam, hogy én játszhatom el Cosettet... Én nem is tudom, hogy mit éreztem. De! Tudom! Jókedvet, derűt, békét, és gondtalanságot. Egy pillanatig úgy éreztem révbe értem. Kikötött a hajó. Végre, először az életemben teljesen és felhőtlenül boldog lehetek. Erre te úgy nézel rám, mintha legalábbis valami iszonyatos dolgot műveltem volna. Én megértem, hogy féltékeny vagy. Bár nem tudom kire, de megértem. Meg kell értened, hogy ha el is vállalom a szerepet, soha, egy percig sem kell kételkedned bennem. Ez csak munka! Attól még, hogy a színpadon megcsókolok valakit, attól az még nem olyan csók, mint mikor téged csókollak. Téged szeretlek! Nem mást! Ismerem az arcod minden vonalát, minden arany pöttyöt ismerek a szemedben. Önmagadért szeretlek! De ha te nem bízol bennem, ha azt gondolod, hogy megcsalnálak, akkot nincs értelme a kapcsolatunknak...
Az először halk monológ a végére már szinte kiabált Em. Elkeseredetten próbálta megértetni kedvesével, hogy szereti és hogy soha nem tudná bántani.
Mike is teljesen magába roskadt, hogy így megbántotta szerelmét. De látta szemében a kétségbeesést és a szerelmet. És neki ez volt a fontos!
- Em! Kérlek ne haragudj! Egy féltékeny bunkó voltam! Ígérem nem fordul elő többet. Bízom benned. De te is tudod milyen romantikus darab a Nyomorultak. Én nem tudom elképzelni, hogy valaki mással lássalak. Nekem ehhez még hozzá kell szoknom. Ugye megérted? Évek óta járok színházba, de erről az oldalról még soha nem közelítettem meg. Hogy vajon mit érezhet az a férfi, vagy az a nő, akinek a párja a színpadon valaki más karjaiban talál rá az igaz boldogságra. De ígérem türtőztetem magam, nem fogok több jelenetet rendezni emiatt. És kérlek hívdd vissza Tomot, hogy elvállalod a szerepet. Egész életedben azt tettes, ami helyesnek gondoltál annak érdekében, hogy másoknak örömet szerezz. Kérlek, most az egyszer gondolj magadra és felejtsd el amiket az előbb mondtam. Az nem volt más, csupán egy féltékeny vőlegény dühkitörése.
- Rendeben van! Felhívom Tomot, de csak ha te is tényleg ezt akarod. - mondta mosolyogva Emily. A szemében már nem volt szemrehányás, csupán szeretet és aggódás Mike érzései miatt. A férfi nem szólt egy szót se. Visszament a szobába és visszatérve Em kezébe ejtette az apró telefont, majd összecsukta ujjait. És megcsókolta szerelmét....
Mike tényleg bunkó volt! Pff, de remélem azé nem mennek szét.
VálaszTörlésez nagyon szép történet lett :D én megértem Mike-ot, végülis nem olyan könnyű lehet, hiszen egy másik férfival kell látnia, de tudja, hogy ez csak szerep, de akkor is... nehéz lesz, biztos lesznek bonyodalmak, de éniis remélem nem mennek szét :)
VálaszTörlésbimbicsi: a kedvedért tettem bele sok párbeszédet, remélem tetszik.. :) kicsit hosszúak amonológok, de még egyenlőre csak barátkozom ezzel a párbeszéd dologgal
VálaszTörlésa szóismétléseket pedig igyekszem kikerülni. És szeretném, ha a jövőben is ilyen őszinték lennétek, ha valamit nem tartotok jónak...
előre is köszi