Lábai remegtek, mikor belépett az öltözője ajtaján. Nem igazán értette, hogy miért jött ide, hiszen még a jelmezeik sem voltak meg. A táskáját és a kardigánját letette az egyik asztalhoz, s leült eléje. A tükörben furcsa dolgot látott. A szeme, mintha megváltozott volna. Olyan furcsán csillog, még soha nem látta ilyennek. A szíve még mindig a torkában dobogott, maga sem értette mi van vele, nem szokott ő... mindig görcsbe rándul a gyomra, ha csak a közelében van. Gondolatait a hívó szakította félbe. Haját megigazítva, arcára mosolyt erőltetve lépett ki a folyosóra... /Ezt nem hiszem el... én ezt nem fogom kibírni/
David szintén öltözőjében ücsörgött a kanapén, nem tudta, egyszerűen képtelen volt.... Soha nem érzett még ehhez foghatót. Nem tett még ilyet soha, beleszeretni egy lányba, akinek vőlegénye van és ráadásul alig ismeri? De ez őrültség. Ilyen nem is létezik, vagy csak a mesében. Folyton maga előtt látta, mint egy kísértet, nem hagyta nyugodni. Újra és újra lejátszotta magában az első találkozásukat, a kékeszöld szemeket, melyek ragyogása szinte elvarázsolta. De néhány pillanattal később, jött a tőr a szívbe... vőlegénye van, soha nem lehet az enyém. Abban a pillanatban nem is tudta, hogy mit reagáljon, egyszerűen leblokkolt. Eszét vesztve rohant ki a szobából. Nem tudta volna még egy másodperccel tovább sem elviselni az odabent uralkodó feszültséget. Amikor utána kinyílt az ajtó és a nő kilépett rajta, egy pillanatra felcsillant a szemében a remény, hogy talán mégis lehet valamennyi esélyük, talán mégsem reménytelen. De amikor a nő kirántotta a karját a kezéből, minden reménye szertefoszlott. Azóta is azon morfondírozott, hogy mégis miképpen fogja átvészelni ezt az időszakot. Nem akarta a nő közelségét, mikor tisztában volt azzal, hogy valójában nagyon távol jár. Egyetlen másodperc alatt ugrott fel a székéből, mikor meghallotta a hívást, hogy a próbát megkezdik. Gondolkodás nélkül lépett ki az ajtón. Elhatározta, hogy hideg és távolságtartó lesz a nővel szemben, de eme elhatározása hamar elillant, mikor a mellette lévő öltözőből Emily lépett ki. Illata megcsapta a férfi arcát, szinte bénítólag hatott rá. Meg sem tudott szólalni, így inkább köszönés nélkül elindult a színpad felé.
A Em elhatározásai is csődöt mondtak egy pillanat alatt, mikor maga előtt látta David-et. De ez a pillanat most nem tartott sokáig, David egy pillanat múlva már a színpad felé tartott. Talán még magának sem merte bevallani, de fájt neki, hogy a férfi olyan hamar elkapta a pillantását. Hogy nem mosolygott rá azzal a féloldalas mosolyával, amit annyira szeretett. /Meg figyelem a mosolyát, a szemét, mi van velem. Neeem, az nem történhet meg, én Mike-hoz tartozom. Te atya isten, Mike, még fel sem hívtam, hogy megérkeztem. És olyan viharosan váltunk el, vajon megbocsát? Van még jövőnk?/ Ez, és ehhez hasonló gondolatok leptél el Em agyát, mikor felcsendült a dal, a dal amitől a legjobban rettegett. /Ez nem lehet igaz, pont ezzel kell kezdeni/ - gondolta magában. De amikor a férfi énekelni kezdett, már semmi sem számított. Csak a pillanatnak élt. A játék álcája alatt vége egy pillanatra leomlott a fel, amit kettejük közé emelt Em. Megszűnt a világ körülöttük, nem számított más, csak ők ketten. S daluk betöltötte a termet...
Marius:Csak vár egy szív
Mit átjár egy dal
Ó jaj én féktelen bolond
Nagy ég hisz fél
Nevén sem szólíthatom én
Hisz nem tudom
Segítsen
Mondja hát.
Cosette:
Csak rád várt egy szív
Nem fél már többé
Marius:
A nevem Marius pomerci
Cosette: Enyém Cosette
Marius: Cosette nincs szó mely, elég szép
Cosette: Ne szólj csak nézz
Marius: Elbűvölt
Cosette: Eljött hát
Marius: Csak rád vár egy szív
Együtt: Mit átjár a fény
Marius: S te hozzád hű lesz örökké Cosette, Cosette
Cosette: Örököt és a kettőnké
Marius: Álom ez
Cosette: Ő néz rám
Együtt:
Csak ránk vár egy szív
Mit átjár a vágy
Marius: Egy pillantásra tudtam már
Cosette: Csak rám néztél
Marius: Minden más
Cosette: így lesz tán
Együtt:
S ne hidd, hogy álmot látsz
És ez mindig
Így lesz már
Tom lélegzet visszafojtva figyelte a jelenetet, mintha nekik írták volna. Nem tudott betelni vele, csak hallgatni szerette volna újra és újra. Amikor a szám végére ért a páros senki nem szólalt meg a teremben. Mindenki a két szereplőt nézte, tátott szájjal. Mintha még sohasem láttak volna két színészt, szerelmes dalt énekelni. A zenekar tagjai kíváncsian álltak fel a zenekari árokban. Kíváncsiak voltak a nőre, akinek hangja még mikroport nélkül is betöltötte a színháztermet. Ez tökéletes lesz! - gondolták mindannyian
Ez fantasztikus volt :) Imádtam. Nagyon várom a folytatást :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, hogy csak miattam megírtad!!! :-D
VálaszTörlésA baj csak az, hogy olyan vagyok, mint a gyerekek, sosem elég!
Ha ma is hisztizek este, ugye ma is kapok folytatást!? ;-)
Nagyon szuper volt, köszi!!!!
szuuuuuuper volt.. úgy bántam, hogy vége lett, remélem hamar folytatod...nagyon várom
VálaszTörlésés olyan jó volt David gondolataiba látni ;)
Mike-ot meg már el is felejtettem :)
Ne felejtsétek el Mike-ot, még több zűrt fog okozni, mint hittétek... ;) És köszi a sok szép szót, nagyon jól esik. Palanna, ha ma is hisztizel, egy hétig nem kaptok új részt! :P Nem ám, sietek a frissel, ahogy tudok, de egyenlőre a német az első, jún 8án szóbeli szal tanulok is... de amint kész van fel is teszem... :)
VálaszTörlésez eszméletlen volt!!!imádtam!!
VálaszTörlésaz érzéseiket ooyan jó leírtad,hogy húú!remélem hamar jön a folytatás,mert nagyon kíváncsi vagyok,hogy vajon mi történik a színdarab után..:P
szóval akkor Mike-ot ne felejtsük???? ;)
VálaszTörléshajaj, remélem csak annyira kavar be, hogy Em-et ne viselje meg túlságosan
én David és Em oldalán állok - nem én lennék ha nem így lenne 8D