Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. június 2., csütörtök

Elfeledett álom! 19

A két színész körül megszűnt a világ, nem tudták, hogyan és nem tudták miért, de mindketten úgy érezték, hogy a dal róluk szól. Nem akarték, hogy a pillanat véget érjen. Csak egymás kezét fogva szerettek volna megöregedni, olyan nagyon boldogan, mint amilyenek most. 
- Hát, ez... ez lenyűgöző volt. Tee... Teljesen át tudtátok adni az érzéseket. Az ismeretlen szerelmeseket, akik első látásra rájöttek, hogy szeretik egymást és nem létezhetnek a másik nélkül.
- Köszi Tom! - mondta hálásan Emily, majd óvatosan kihúzta a kezét David-éből. De mintha belülről falná fel valami. Fájt, hogy már nem érzi a férfi meleg tenyerét, hogy már nem érzi az illatát. De tudta, hogy helyesen cselekedett.
- Figyeljetek!? Tudom, hogy az eredeti darabban nincs csók ennél a jelenetnél, de mi lenne, ha mégis belevennénk, szerintem úgy lenne tökéletes.
- De Tom... Szerintem maradnunk kellene az eredeti tervnél. - mondta megdöbbenten Em.
- Szerintem padig jó öltet! - vigyorgott partnerére David
- Jó, akkor, ha mindenki egyetért vágjunk is bele. Énekeljétek el elölről, majd a dal végén csattanjon el az a csók. A végén még ez a jelenet lesz a darab fénypontja, annak ellenére, hogy nem ti vagytok a valódi főszereplők... Deee.. persze fontos figurái vagytok a történetnek. 
- Nem, nam, nem és nem. Ki van zárva, hogy megcsókoljam!
- De Emily, a múltkor, minden próba nélkül csókoltál meg egy vadidegen színészt a telt házas terem előtt. Most mi a baj, nem bízol magadban? Szerintem tökéletes lesz. Kezdjétek el végre! - Tom a kis szónoklata végén már szinte kiabált.
- Nem, azt mondtam, hogy nem. És ettől nem tágítok. a szerződésemben ez nem volt benne. Az eredeti műben nincs csók, én nem ezt írtam alá, erről nem volt...
- Emily! - szólt közbe David. Tom, megengeded, hogy négyszemközt beszéljek vele?
- Természetesen, miért ne? Remélem te tudsz rá hatni.
A meglepődött lánnyal mit sem törődve magával húzta Em-et a takarás mögé. Egyik kezével a lányét fogta, a másikkaj lágyan érintette meg Em állát, ezzel arra kényszerítve a lányt, hogy a szemébe nézzen, majd suttogva folytatta 

- Nem tudom mi ez az egész, de nekem nagyon tetszik. És ha kívánhatnék bármit ebben a percben, akkor az az lenne, hogy megcsókolhassalak. Tudom, hogy vőlegényed van, és nem szabadna ilyeneket mondanom neked, de nem tehetek mást. A szívemnek nem tudok parancsolni. Kérlek, legalább próbáljuk meg és, ha utána sem akarod, akkor beszélek Tommal, hogy vesse el az ötletet és soha többé ne hozza szóba. Így rendben leszünk?
- De... de. Ezt te nem értheted.
- Hidd el, hogy értem, mert nekem is ugyanolyan nehéz. Csak egyetlen csók, ígérem ha utána sincs kedved hozzá...
- Rendben! - vágta rá hirtelen Emily, mintha nem is ő mondta volna...
- Te... teee, te most viccelsz ugye?
- Nem nem viccelek. De megígértél valamit. Tartsd is be! - mondta félénkem Emily
- Megígérem, hogy úgy lesz, de most vissza kellene mennünk. - mosolygott a férfi Em-re
- Rendben van Tom, beleegyezett, folytatódhat a próba. - szólalt meg David, immár a színpadon állva
- Oké! Akkor onnantól, hogy Cosette kijön a htz ajtaján, és meghallja Marius énekét. Három... és...
Emily nagyon lassan merészkedett elő a takarásból, a zene már szólt és tudta, hogy nemsokára meghallja a hangot, amit az első pillanattól kezdve annyira imádott. Ez a duett talán még jobban sikeredett, mint az előző. Tom számára ezekben a percekben tudatosult, hogy a lehető legjobban választotta ki a színészeket a szerepekre. Egy pillanatra megfeledkezett arról, hogy ez részben az ő munkája is. És a rendezőknek ez a legnagyobb kincs, ha úgy tud nézni egy darabot, mintha nem is ő rendezte volna.

....
S ne hidd, hogy álmot látsz
És ez mindig
Így lesz már

Hangzottak el az utolsó sorok.... S mikor ajkuk összeért, nem létezett számukra semmi....

2 megjegyzés:

  1. végre csók :) De nem ér így befejezni, megesz a kíváncsiság. Remélem hamar olvashatjuk a folytatást :)

    VálaszTörlés
  2. hmmmmmm
    imádtam minden sorát ennek a fejezetnek, valóban, kár, hogy itt fejezted be, nagyon kis cseles vagy ;P de ez így van rendben... remélem hamar jön a folytatás...

    VálaszTörlés