Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. október 10., hétfő

Sophie: Veszélyes játék 1

Egy bizonyos határig csak játék az egész. Egyszerű, gyermeteg, ártalmatlan játék, mely mindkettejük számára egyformán szórakoztató. Azt a bizonyos határvonalat azonban nem olyan nehéz átlépni. Egy darabig még visszafog egy második, vékony fal, de megeshet, hogy egyszer átszakad. És ha ez megtörténik, a következmények kiszámíthatatlanok...

- Castle, ezzel most átlépted a határt! - kiáltott Beckett ingerülten a diadalmasan vigyorgó íróra.
- Szerelemben és háborúban mindent szabad! - felelte a férfi.
- Hát jó! Te akartad! - mondta Kate, és egy villanás a szemében azt súgta Castlenek, hogy ideje felkötni a gatyát.
- Igazán édes a macid, Beckett... - kockáztatta meg a megjegyzést Esposito, ahogy a nyomozónő elviharzott mellette. Jutalma egy gyilkos pillantás volt.
A rendőrségi táblára egy nagy méretű kép volt kitűzve: Kate Beckett bájosan alszik szőrös kis teddy-macijával...
- Négy-három, megint átvettem a vezetést! - vágta zsebre kezeit elégedetten Castle. Pár napja Kate véletlenül közzétett egy meglehetősen előnytelen képet az íróról, amely természetesen már bejárta a világhálót. Noha lehet, az eset valóban egy elbénázott gombnyomás eredménye volt, Rick elhatározta, hogy bosszút áll. Aztóta felváltva szivatták egymást Beckettel...
- Csak vigyázz, nehogy egyenlítsen... - figyelmeztette Ryan az önelégülten vigyorgó férfit. - Beckett profi!
- És fegyvere van! - toldotta meg a fenyegetést Esposito, és élvezettel figyelte, ahogy Castle arcáról lefagy a mosoly.
- Most mennem kell. - jegyezte meg, és elindult az ajtó felé, de azért még visszaszólt: - És nem félek tőle!
Ahogy kiért a parkolóba, és elindult a kocsija felé, váratlan esemény történt. Egy hatalmas durranás, forróság, egy lökés, aztán egy pillanatra sötét zúgás, amely minden mást elnyom...
- Castle! Castle, jól vagy? - kérdezte az ismerős női hang.
- Kate...? - kérdezte. Konstatálta, hogy hagja kissé erőtlen. De minden tagja mozgott. Ez megnyugtató volt. És persze az is, Beckett aggódó szemei az arcát fürkészték, és keze a kezét szorította. Úgy döntött, még élvezi a helyzetet... - Mi történt?
- Felrobbantottak. - hangzott a válasz. Castle ropogó csontokkal felült. Érdekelte, mi folyik itt pontosan, és a saját szemével akarta látni. Azonban elsőként mégis csintalan vigyort villantott a nőre.
- Azért ennyire durva bosszúra nem számítottam... - Beckett felvonta a szemöldökét, és elég lesúlytó pillantást vetett rá. Rick számára azonban nagyobb büntetés volt, hogy a nő elengedte a kezét, és felpattant mellőle.
- Látom, jól vagy... - mondta, majd elsétált, és menet közben odavetette Ryannak és Espositonak: - Kutya baja.
Castle egy pillanatra még visszanézett bal kezére, aztán feltápászkodott, és csatlakozott a nyomozókhoz, hogy megtudja a részleteket.
- Tudjuk már, hogy ki akart megölni? - kérdezte.
- Nem, de téged ismerve sokan lehetnek a listán. - szúrt oda Kate. Esposito és Ryan a fogukat szívták jelezve, hogy ez lassan egy egyenlítéssel is felér...
- A helyszínelők még vizsgálják a nyomokat. - mondta Beckett komolyabbra fordítva a szót. - Most viszont hazaviszlek. Nem volt időm értesíteni Alexist és Martha-t. Túl gyorsan felébredtél... - mosolygott negédesen.
- Nagyon vicces... - morogta Castle, és követte a nőt a kocsijáig.
***
- Richard, mit csináltál már megint? - kérdezte Martha, ahogy végignézett kicsiny fiacskája zilált öltözékén és enyhén kormos arcán.
- Semmi gond anya, semmi komoly csak... - kezdte, de Beckett nem várta ki amíg előáll valami kamu sztorival.
- Valaki megpróbálta felrobbantani. - Martha szája tátvamaradt.
- Micsoda? - kérdezte Alexis, aki ekkor jelent meg a lépcső tetején.
- Mindenki nyugodjon meg! Semmi bajom, oké? Vigyázok magamra, megígérem. - próbálta menteni a menthetőt.
- De hát meg akartak ölni! Ki lehetett egyáltalán? - sápadt el Rick mamája.
- Még nem tudjuk, de kiderítjük. - mondta Kate. - És addig is... - itt kissé elakadt. Nyelt egyet, aztán nagy nehezen kinyögte: - Montgomery kapitány elrendelte, hogy a nap huszonnégy órájában maradjak Castle mellett.
A férfi arca felderült. Pontosan ezt a győzedelmes vigyort nem szerette volna látni Kate.
- Sok sikert a babysitteléshez... - veregette meg Beckett vállát résztvevően Alexis, majd kijelentette: - Akkor én vissza is mehetek tanulni.
- Most visszamegyünk az őrsre. Majd hívlak, ha van valami fejlemény. - fojtotta belé a szót Marthaba a fia, és az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, azonban legnagyobb meglepetésére egy postai futárfiú állt előtte.
- Mr. Richard Castle? - kérdezte.
- Igen. - vonta össze a szemöldökét a férfi.
- Egy csomagot hoztam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése