Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. október 12., szerda

Sophie: Veszélyes játék 2


Miután Castle átvette a csomagot, Alexis, Martha és Beckett is köré álltak. Még nem merte kinyitni.
- Mi van, ha ismét bomba? - kérdezte.
- Hát... Nem ketyeg. - jegyezte meg a legifjabb hölgy.
- Mi lenne, ha bevinnénk a kapitányságra, és majd ott... - kezdte volna Kate, de ekkor Castle feltépte a doboz fedelét. - Castle, te meg mi a jó életet művelsz?!
- Most miért? Nem történt semmi...
- Leszámítva az adrenalin-szintem abnormális megnövekedését... - lihegte Martha. - Én művésznő vagyok, nem zsaru! Egy kreatív léleknek nyugalomra van szüksége! Úgyhogy azt ajánlom, nyomozó, minél hamarabb vessenek véget ennek az egésznek, ha nem akarják, hogy szívrohamot kapjak! - elviharzott a bárpult felé.
Castle benyúlt a dobozba, és egy kisebbet vett ki belőle. Azt felnyitva pedig egy kulcsot talált. Egyszerű kulcsot, rajta egy számmal.
- Várjunk, van itt még valami... - szúrta ki Beckett a kis összehajtott lapot a nagyobb doboz mélyén. Szétnyitotta. Újságból kivágott betűkkel az alábbi szöveg állt rajta:
"A játék egyetlen szabálya, hogy maga csak veszíthet. A kérdés az: előbb, vagy utóbb?"
Ijedt pillantások találkoztak, aztán Alexis váratlanul félrehívta Beckettet.
- Kate, ígérd meg, hogy vigyázol apára! Ez most más, mint korábban. Itt nem dönthet úgy, hogy ebben az ügyben nem vesz részt... És féltem. - kérte a nőt. Szemében világosan látszott a kétségbeesés.
- Megígérem. - mondta.
- Köszönöm. - mosolyodott el a lány. - Tudom, hogy neked is fontos. - tette még hozzá, de a reakciót már nem várta meg. Odalépett apjához, egy puszit nyomott az arcára, és felszaladt a lépcsőn.
***
Az őrsre visszatérve egyből lenyomoztatták a csomag küldőjét, de természetesen nem találtak semmit. Kiderült, hogy a bomba Castle kocsijában időzített volt. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett belőle tragédia.
- Mi lesz a kulccsal? - kérdezte Rick. Az volt az egyetlen nyom, amely még nem vezetett zsákutcába.
- Találtunk rajta ujjlenyomatokat, de még nincs meg, hogy kié. - mondta Esposito. - Ideje lenne hazamenni, nem gondoljátok?
- Igen, elég hulla vagyok. - csatlakozott Ryan. Egy fél óra múlva az épület gyakorlatilag kiürült. Már csak Castle és Beckett voltak ott. Kisétáltak a parkolóba, és beszálltak a nő kocsijába.
- Hová is megyünk? - tette fel a kérdést Rick.
- Haza. - felelte Kate egyszerűen, de aztán elkomorodott az arca. - Nem jöhetsz hozzám!
- Akkor te alszol nálunk. - vigyorgott Castle. A huszonnégy órás védelem már most érdekes kérdéseket vetett fel.
- Esélytelen! - tiltakozott a nő. Semmi kedve nem volt bevállalni, hogy tartsa magát Castle ellen, mikor hazai pályán van.
- Akkor mi legyen? - vonta fel a szemöldökét a férfi.
***
- Tényleg, Beckett? Muszáj volt? - kérdezte mostmár sokkal kevésbé viccesnek tartva a helyzetet. Hálózsákban feküdtek a rendőrőrs hideg, kemény padlóján.
- Aludj, Castle! - intette le a nő, és elfordult, így Rick csak a hátát láthatta, azt nem, hogy mosolyog.
- Ez egyáltalán nem fair... - morogta a férfi, és ő is elfordult.
- Veheted egyenlítésnek is. - suttogta még Beckett. - Kéred a macimat?
- Jóéjt, Kate. - mondta Castle, érzékeltetve, hogy nem kívánja folytatni a számára egyértelműen vesztett csatát.
- Jóéjt, Rick. - mosolygott még mindig a nő, és alsó ajkába harapva lehunyta a szemét.
***
Másnap reggel arra ébredt, hogy egy doboz kávé landol mellette a földön. Felnézett, és természetesen Castle-t látta fölémagasodni. Aztán a férfi leguggolt.
- Jó reggelt, Kate. - a nõ nyúzottan feltápászkodott, így arca egy szintbe került Rickével. Egész helyes így kócosan... Hogy ezt a feltörõ gondolatot elfojtsa, hirtelen szájához rántotta a kávét, és kortyolt belõle egyet. A folyadék égette a torkát, a nyelvét. Na, ezt megérdemeltem...
- Hány óra? - kérdezte.
- Fél öt. Nemsokára befutnak a többiek, úgyhogy ha nem akarsz hasonlítani arra a képre a táblán, akkor ideje felkelni. - cukkolta Castle. Beckett elintézte egy szemforgatással, aztán kimászott a hálózsákból, és nézte, ahogy a férfi távozik a szomszéd szobába. Aztán visszanézett a két ágynemûre a földön. Furcsa, de közelebb voltak egymáshoz, mint mikor az éjjel elaludtak bennük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése