- Szóval azt mondja, felismeri ezt az arcot? - nézett
Beckett nyomozó az asztal túloldalán ülő férfire. A kihallgatószobában jelen
volt Castle is.
- Persze, hogy felismerem! Az enyém! - a fickó vigyora
annyira együgyű volt, hogy Kate nem tudta eldönteni, mit is gondoljon. Lehet,
hogy egy elmebeteggel van dolguk?
- Ezt hogy érti? - kérdezte végül értelmes válasz
reményében.
- Az enyém! Az én munkám! - zavarta össze teljesen a
kihallgatóit. Aztán látva az értetlen szemeket leesett neki a tantusz, sátánian
felnevetett, majd megmagyarázta: - Maszkokat készítek.
- Profi a pasas! Igazinak látszik. - mutatott Castle a
képre.
- Még szép! - húzta fel az orrát a maszkmester, így aztán
leginkább egy súlyosan károsított vizilóra emlékeztetett...
- És ki volt ennek a darabnak a megrendelője? - kérdezte
Beckett.
- Nem tudom.
- Hogy-hogy nem tudja? Ha jól tudom, a maszk készítéséhez
elengedhetetlen egy fej... - Kate kicsit összevonta a szemöldökét, miután
rájött, hogy a mondat legalább annyira bizarr, mint a pasas vagy a szituáció.
- Egy másik maszkot küldött mintának... Nem találkoztam
vele. Csak kaptam egy csomagot, benne a minta, és egy mobiltelefon.
- Aztán felhívta magát, leadta a megrendelést, és az
összeget valahol nyilvános helyen letette egy aktatáskában. - fejezte be a
történetet Castle.
- Maga meg ki? Honnan tudja? - a fickó gyanakodva fürkészte
Rick arcát.
- Író vagyok. - látszólag ez mindent megmagyarázott, ugyanis
a maszkos akkorát bólintott, hogy kishíján lefejelte az asztalt, és arcáról
minden fajta gyanakvás eltörlődött.
- Szükségünk lenne pár adatra a csomag, a telefon és az
aktatáska lenyomozásához. - terelte vissza a kihallgatást a körülményekhez
képest normális mederbe Kate.
- Az nem lesz jó. - rázta a fejét a bohóc-viziló. - Aztat
nem lehet lenyomozni, én már csak tudom. Próbáltam, higgyék el. A fickó egy
fantom!
- Azért ha nem probléma, mi is megpróbálnánk.
***
- Igaza volt, tényleg lenyomozhatatlan. És nyilván ahogy
biztonságos helyre ért, ledobta a maszkot, szóval esélytelen, hogy megtaláljuk.
- sóhajtott csalódottan Kate. - Megint semmi nyomunk.
- Akkor induljunk ki abból, hogy miért akar megölni. Miért
akarna engem bárki megölni? - vágott teljesen értetlen fejet Castle. - Hiszen
vicces vagyok, barátságos, és még jóképű is!
- A szerényt kihagytad! - figyelmeztette Ryan, ahogy
beléptek a terembe társával.
- Montgomery a lövés után még szorosabb védelmet akar. -
jegyezte meg Esposito.
- Hát az nehéz lesz... - vigyorodott el Ryan. Beckett csak a
szemét forgatta, majd Castle-vel beléptek a liftbe.
- Akkor most már mosdóba sem mehetek ki egyedül? -
komolytalankodott az író.
- Hát... Bízzunk benne, hogy nem ugrik ki valami elmebeteg
szamuráj a fülkéből és lyuggat ki egy késsel.
- Reméljük. Várj meg itt. - mondta Rick, majd elindult a
férfi mosdó felé. Odabent vetett egy pillantást a tükörkpére, megállapította,
hogy az utóbbi időben semmit nem veszített természetes sármjából, majd
megfordult, és ujjait az egyik fülkéhez tartozó kilincsre helyezte.
Ekkor azonban az ajtó kivágódott, és egy nindzsa-szerű,
össze-vissza ugráló fekete ruhás alak robbant ki bentről, kezében egy kést
lóbálva. Castle sikeresen elhajolt az első vágás elől, aztán a második elől is,
majd megpróbálta egy jól irányzott ütéssel visszaterelni a fickót oda, ahonnan
jött. Azonban mielőtt rávághatta volna az ajtót, a fura támadónak még sikerült
késével egy mély vágást ejtenie a tenyerén.
- Beckett! - ordította. Kate odakintről meghallotta ugyan a
hangot, de kissé gondolkodóba esett, hogy Castle vajon miért akraja beinvitálni
a férfi mosdóba. Aztán ajtócsapódást hallott, és újabb kiáltást. Férfi mosdó
ide vagy oda, berontott – és épp jókor.
A béna szamuráj kitört a vécéből, Rick pedig sarokba
szorulva várta, hogy mi lesz. Beckett hátulról elkapta a férfit, és egy ügyes
rúgással leterítette, majd az első tárggyal, ami a kezébe került – a
vécékefével – fejbevágta, és a támadó eszméletét veszítve kötött ki a
vécécsésze mellett.
- Kösz... Szép volt... - zihálta Castle.
- Minden rendben? - nézett rajta végig Kate a korábban
emlegetett lyuggatás nyomait keresve, és ekkor észrevette, hogy a férfi jobb
tenyeréből vékony csíkban szivárog a vér. - Castle, vérzel.
- Nem vészes... Áu! - Rick eddig az akció hevében nem nagyon
foglalkozott a szerzett sérüléssel, azonban most, hogy teljes figyelemmel
koncentrálhatott a fájdalomra, feltűnt neki, hogy ez igenis vészes.
- Elég mély a seb. Ki kell mosni. - állapította meg Beckett,
majd gondosan, mint egy kisgyermek kezét az óvónéni, a csap alá tartotta a
kérdéses végtagot. A férfi összeszorított fogakkal tűrte, ahogy a víz átjárja a
vágást, aztán a fájdalom kissé enyhült, és tekintete a nő arcára siklott.
Kedves tőle,
hogy így törődik velem... Fordult meg a
fejében. Abban a pillanatban gyönyörűnek látta az aggódó arcot, a vékony
ujjakat, a csillogó, barna szempárt – nem
mintha máskor nem így lett volna.
Beckett még
mindig nem engedte el a kezét. Letekerte nyakából fehér színű sálját, és
gondosan bekötötte vele a sebet, közben végig ügyelve, hogy ne okozzon
fájdalmat.
- Köszönöm. -
mosolyodott el a férfi. Kate végre felnézett. Tekintetük találkozott. Ez most
megint az a harmadik, titokzatos személyiség volt azok mögött a kék szemek
mögött. A nő gondolatai ismét cikázni kezdtek, mint ilyenkor mindig. A póráz
meglazul, és a fal megreped... Aztán lassan újra visszatér a szilárd talaj a
lába alá.
- Szívesen. -
mosolygott vissza, majd lehajolt, hogy ellenőrizze a lecsapott szamuráj
pulzusát.
- Ki a fickó? -
kérdezte Rick. Beckett megragadta a fekete maszkot és alatta megpillantották az
ismerős, bugyuta vizilóforma fejet.
- A
maszk-készítő. - pár percig csend volt. Míg a nyomozó a támadó vizsgálgatásával
töltötte az időt, Caste ismét töprengeni kezdett.
- Miért törődsz
velem ennyire? - bukott ki belőle a kérdés. Ötlete sem volt, miért épp ezt kérdezte,
ahogy a meglepett Kate-nek sem, aki most ismét szembefordult vele.
- Hogyne törődnék,
Castle...? - kezdte. Aztán a szavak csak úgy maguktól jöttek... - Hiszen a
partnerem vagy, a társam, és... - itt azonban megtorpant. A vészharang
megkondult. Pislogott egyet, majd befejezte a mondatot: - És Montgomery
kapitány engem rendelt a védelmedre.
- Értem. -
mondta halkan Castle. Vajon mi történt az előbb? Miért tette fel ezt a kérdést,
és ez a válasz... Vajon mit is takar? Kérdések és kérdések... A válaszokra
azonban még várni kell.
- Ha felébred
kihallgatjuk. - Beckett a fejével a leleplezett támadó felé bökött. - Szerintem
csak egy báb. Akit keresünk, még nem fedte fel magát.
- Egyetértek. -
bólintott Rick is. - Tudod, azért ez elég ijesztő.
- Mi? - kérdezte
kissé szórakozottan Kate. Castle válaszul felmutatta jobb kezét. A nő
bólintott. Valóban rémisztő, hogy a férfi már a rendőrőrsön sincs biztonságban.
Elindult a kijárat felé, azonban mielőtt kilépett volna az ajtón, még
visszafordult egy szóra.
- Castle?
- Hm?
- Ma nálam
alszunk. - kacsintott, azzal kilépett az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése