- A házban, ahonnan a lövés érkezett, találtunk egy nőt, aki
emlékszik egy gyanús pasasra. Hedegűtokkal. - ecsetelte a fejleményeket
Beckett.
- Hegedűtok? Nem túl eredeti a fickó... - ráncolta a
homlokát Castle.
- Azért a háromféle halánem és a kocsirobbantás szerintem
nem mindennapi... - jegyezte meg Kate. - De persze te vagy az író.
- Az tuti... - csettintett a férfi. - Hogy ez belekerül az
egyik könyvembe. - kacsintott.
- Először éld túl! - javasolta Beckett közelebb hajolva Castle
arcához, majd elindult, hogy megnézze, kész van-e már a fantomkép a
gyanúsítottról.
- Neked sem ártana! - kiáltott utána Rick. - Happy endet
akarok... - mormogta még, aztán a nő után sietett.
***
- A körözés kiadva. Most mit teszünk, kapitány? - kérdezte
Beckett Montgomerytől az irodában.
- Nem sok mindent tudunk. Mivel más nyomunk nincs, várunk...
- felelt a férfi.
- Kapitány... Kérdezhetek valamit? - kulcsolta össze kezeit
. - Miért nekem kell bébicsőszködnöm Castle mellett?
- Azt hittem, már megszokta, hogy itt van.
- Igen, de... Általában van egy hasznos és egy idegesítő
fele... És mikor segít a nyomozásban, mindkettőből jut egy kicsi. De most nincs
nyom, amivel dolgozhatnánk, így csak az idegesítő rész marad. - próbálta
kifejteni a zavaros gondolatmenetet.
- Ha úgy vesszük, több idejük van egy kicsit megismerni
egymást. - mosolygott Montgomery.
- Mi?
- Leléphet!
Nagyszerű...
- Beckett! Kerestelek! - állította meg a folyosón az
"idegesítő fél". - Ezt a lövés dolgot nem kéne említeni Alexisnek.
- Mert? - értetlenkedett a nő.
- Nem örülne neki, hogy megpróbáltak megölni... És ha
aggódik akkor majdnem annyira önfejű mint én.
- Az súlyos... - bólintott Beckett tűnődve. - Ne aggódj, nem
szólok.
- Kösz! Tudod...
- Neked kéne. - szakította félbe a nő.
- Mi? Dehogyis!
- Tudod Castle... Nekem is voltak szüleim. - komolyodott meg
kissé Kate. Tárgyilagosan folytatta. - Egyiküket megölték. - mélyen a kék
szemekbe nézett. Furcsamód nem az infantilis humorzsákot látta, és nem is az
éleseszű krimiírót, hanem egy harmadik, érettebb és összetettebb személyt... Talán mégis van kit megismernie...?
- Ha magadért nem is aggódsz, gondolj azokra, akik szeretnek
téged! - folytatta, aztán egy darabig hallgatott.
Rick fejében megfordult, hogy kissé furcsa, hogy ezt a
mondatot pont Beckett mondja őneki. Hiszen mióta csak rendőri pályára lépett,
az édesanyja gyilkosát kutatja. És Castle biztos volt benne, hogy akár az
életét is odaadná, ha cserébe bosszút állhatna azon a fickón! Pedig legalább
egy embert tudott, aki nem bírná ki, ha elveszítené a nőt...
***
- Jól fogadta! - mutatta fel mobiltelefonját Beckettnek. Az
imént beszélt Alexissel, aki bár aggódott, azért megkönnyebülten fogadta, hogy
a személy, akire rábízta apja védelmét jól teljesített. Így aztán nem akadt ki
nagyon, amit Rick kissé furcsállt is, minthogy nem tudott a
"megegyezésről".
Kate csak egy mosollyal válaszolt, mikor felbukkant mögöttük
Ryan és Esposito.
- Kaptunk egy hívást, hogy valaki felismerte a
gyanúsítottat! - újságolta az utóbbi.
- Most hozzák be.
- Remek! Végre valami! - Beckett arca felderült.
- Ennyire unod Castle társaságát? - vigyorodott el Esposito.
- Tudod, sokkal érdekesebb, amikor golyók elől ugrálunk. -
mondta a nyomozó az asztalra támaszkodva.
- Neked gondolom az egymáson-fekvős rész jött be. -
kapcsolódott be Ryan Caste-hez fordulva.
- Azért egy ágy kényelmesebb... - mosolyodott el Rick. A két
nyomozó Beckettre nézett. A levegő kezdett forróvá válni a röpködő
megjegyzésektől... Ám Kate hidegzuhanyt zúdított a fiúkra:
- Felőlem! - mondta. Ryan és Esposito arca megdermedt, az
író szíve pedig kihagyott egy dobbanást. - Ha gondolod, Castle, egy ágyon is
lelövetheted magad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése