Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2011. október 18., kedd

Sophie: Veszélyes játék 4


- A házban, ahonnan a lövés érkezett, találtunk egy nőt, aki emlékszik egy gyanús pasasra. Hedegűtokkal. - ecsetelte a fejleményeket Beckett.
- Hegedűtok? Nem túl eredeti a fickó... - ráncolta a homlokát Castle.
- Azért a háromféle halánem és a kocsirobbantás szerintem nem mindennapi... - jegyezte meg Kate. - De persze te vagy az író.
- Az tuti... - csettintett a férfi. - Hogy ez belekerül az egyik könyvembe. - kacsintott.
- Először éld túl! - javasolta Beckett közelebb hajolva Castle arcához, majd elindult, hogy megnézze, kész van-e már a fantomkép a gyanúsítottról.
- Neked sem ártana! - kiáltott utána Rick. - Happy endet akarok... - mormogta még, aztán a nő után sietett.
***
- A körözés kiadva. Most mit teszünk, kapitány? - kérdezte Beckett Montgomerytől az irodában.
- Nem sok mindent tudunk. Mivel más nyomunk nincs, várunk... - felelt a férfi.
- Kapitány... Kérdezhetek valamit? - kulcsolta össze kezeit . - Miért nekem kell bébicsőszködnöm Castle mellett?
- Azt hittem, már megszokta, hogy itt van.
- Igen, de... Általában van egy hasznos és egy idegesítő fele... És mikor segít a nyomozásban, mindkettőből jut egy kicsi. De most nincs nyom, amivel dolgozhatnánk, így csak az idegesítő rész marad. - próbálta kifejteni a zavaros gondolatmenetet.
- Ha úgy vesszük, több idejük van egy kicsit megismerni egymást. - mosolygott Montgomery.
- Mi?
- Leléphet!
Nagyszerű...
- Beckett! Kerestelek! - állította meg a folyosón az "idegesítő fél". - Ezt a lövés dolgot nem kéne említeni Alexisnek.
- Mert? - értetlenkedett a nő.
- Nem örülne neki, hogy megpróbáltak megölni... És ha aggódik akkor majdnem annyira önfejű mint én.
- Az súlyos... - bólintott Beckett tűnődve. - Ne aggódj, nem szólok.
- Kösz! Tudod...
- Neked kéne. - szakította félbe a nő.
- Mi? Dehogyis!
- Tudod Castle... Nekem is voltak szüleim. - komolyodott meg kissé Kate. Tárgyilagosan folytatta. - Egyiküket megölték. - mélyen a kék szemekbe nézett. Furcsamód nem az infantilis humorzsákot látta, és nem is az éleseszű krimiírót, hanem egy harmadik, érettebb és összetettebb személyt... Talán mégis van kit megismernie...?
- Ha magadért nem is aggódsz, gondolj azokra, akik szeretnek téged! - folytatta, aztán egy darabig hallgatott.
Rick fejében megfordult, hogy kissé furcsa, hogy ezt a mondatot pont Beckett mondja őneki. Hiszen mióta csak rendőri pályára lépett, az édesanyja gyilkosát kutatja. És Castle biztos volt benne, hogy akár az életét is odaadná, ha cserébe bosszút állhatna azon a fickón! Pedig legalább egy embert tudott, aki nem bírná ki, ha elveszítené a nőt...
***
- Jól fogadta! - mutatta fel mobiltelefonját Beckettnek. Az imént beszélt Alexissel, aki bár aggódott, azért megkönnyebülten fogadta, hogy a személy, akire rábízta apja védelmét jól teljesített. Így aztán nem akadt ki nagyon, amit Rick kissé furcsállt is, minthogy nem tudott a "megegyezésről".
Kate csak egy mosollyal válaszolt, mikor felbukkant mögöttük Ryan és Esposito.
- Kaptunk egy hívást, hogy valaki felismerte a gyanúsítottat! - újságolta az utóbbi.
- Most hozzák be.
- Remek! Végre valami! - Beckett arca felderült.
- Ennyire unod Castle társaságát? - vigyorodott el Esposito.
- Tudod, sokkal érdekesebb, amikor golyók elől ugrálunk. - mondta a nyomozó az asztalra támaszkodva.
- Neked gondolom az egymáson-fekvős rész jött be. - kapcsolódott be Ryan Caste-hez fordulva.
- Azért egy ágy kényelmesebb... - mosolyodott el Rick. A két nyomozó Beckettre nézett. A levegő kezdett forróvá válni a röpködő megjegyzésektől... Ám Kate hidegzuhanyt zúdított a fiúkra:
- Felőlem! - mondta. Ryan és Esposito arca megdermedt, az író szíve pedig kihagyott egy dobbanást. - Ha gondolod, Castle, egy ágyon is lelövetheted magad...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése