Sophie: Hamupipőke

- Beckett...? - Castle csak ennyit tudott kinyögni ahogy meglátta a nőt. Nem számított rá, hogy felbukkanna a lánya szalagavató bálján.
- Castle. - köszönt vissza Kate. Egy gyönyörű ruhát viselt, haját laza kontyba tűzte, és ez a meglepően nőies összeállítás valahogy megakadályozta, hogy a férfi "öm"-ökön és "izé"-ken kívül mást is tudjon mondani. Vagy egy percig méregette, majd végre sikerült egy kicsit összeszednie magát.
- Hogy... Hogy kerülsz ide?
- Alexis hívott meg. - felelte Kate.
- Tényleg? - csodálkozott el Rick. Minden esetre ő nem bánta, hogy itt van...
- Csak nem új barátja van? - kérdezte váratlanul Beckett a táncolók felé nézve.
- Nem. Csak együtt táncolnak.
- Hát... A csókolózás kissé érdekes tánclépés...
- Egy... Pillanat. - mondta a férfi majd elindult a páros felé.
- Apa! - Alexis egyből védelmi pozícióba helyezkedett táncpartnere előtt. - Jó a buli...?
- Aha. Nem akarsz bemutatni a... - Alexis közbevágott. Úgy néz ki, gyorsan akarta elrendezni a dolgokat.
- Ő itt Bruce, ő pedig az apám. Richard Castle. - mosolygott kissé erőltetetten. - Mostmár akár... Mehetsz is!
- Még maradnék egy kicsit. - nézett villogó tekintettel a szerencsétlen fiúra, aki mintha összement volna kissé az utóbbi percekben. Alexis közelebb hajolt az íróhoz, és odasúgta:
- Én a helyedben vigyáznék! A matektanár rámozdult Beckettre... - a terv bejött. Rick hátra sandítva kiszúrta a jelenetet, majd mire visszafordult, Alexis és a partnere már eltűntek a tömegben.

- Elnézést! Szabad egy táncra? - furakodott be cseppet sem udvarias módon a két beszélgető közé. Beckett felvonta a szemöldökét.
- Tudsz táncolni? - kérdezte kissé gúnyosan, de azért csak követte Ricket a táncparkett felé. Ott megálltak egymással szemben. A férfi egyik kezével Kate kezét fogta, a másikat pedig a derekára helyezte. Más körülmények között ezt nem merte volna megtenni, így most kifejezetten örült a lehetőségnek - ezt arckifejezése világosan mutatta.
Aztán elkezdtek táncolni. A szám pörgős volt, gyorsan lépkedtek, de végig tartották a szemkontaktust.
- Hálás lehetnél, hogy megmentettelek a matektanártól. - vigyorgott Castle.
- Fogd be és táncolj! - utasította Kate, majd fordult kettőt. Aztán váratlanul hátracsúsztatta az egyik lábát, és egy félkört írt le vele.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Rick.
- Talán nem tetszett? - villantak a barna szemek.
- Valójában... Dögös volt... - jegyezte meg a férfi. Egy darabig szótlanul folytatták a táncot, aztán a Castle keze váratlanul kissé lejjebb csúszott Beckett derekáról. A nő egyből arrébb húzódott, majd egy mozdulattal ismét közelebb került Rickhez.
- Semmit a kéznek. - mondta elővéve a nyomozónőt.
- Akkor mindent a szemnek? - vigyorodott el Castle. Kate a szemét forgatta. A levegő kezdett kissé forró lenni.
Az egész olyan volt, mint egy késélen táncoló csata. Aki előbb botlik, az veszít. Így az író kihasználta azt a pillanatot, mikor a nő figyelme kissé lankadt, és hirtelen hanyatt döntötte. Beckett kissé meglepődött, főleg attól az érzéstől, hogy Castle így a karjaiban tartja. Aztán mikor ismét szembekerültek, a férfi pimaszul megszólalt:
- Váratlan mozdulat?
- Szeretnéd. - szedte össze magát Kate.
- Ne tagadd! Csak úgy a karjaimba olvadtál. - feszítette tovább a húrt Rick.
- Álmaidban, Castle!
- Ott is... - húzódott még szélesebb mosolyra a férfi szája. Beckett kissé összevonta a szemöldökét.
Talán a zene ritmusa, talán a hangulat, talán a tánc okozta, de mindketten messzebbre mertek menni, mint eddig bármikor. Kate szíve a torkában dobogott, méghozzá őrült tempóban. Kívülről azonban magára kellett erőltetnie a hidegvért mert ebből a küzdelemből nem jöhetett ki vesztesen. Bár nem volt kimondott tétje, mégis mindketten érezték a feszültséget.
Castle-nak csak annyival volt könnyebb dolga, hogy ő vezetett, így többnyire úgy irányította a nőt, ahogy akarta. Azonban minden egyes érintés, simítás, és Kate közelsége - csak remélte hogy nem túl sok számára...
Ekkor azonban elmélkedés helyett egy pörgetéssel magához rántotta a nőt, egészen közel. Mélyen egymás szemébe néztek. Már rég nem létezett számukra a külvilág. Végül Beckett megszólalt:
- Ne akard, hogy túl közel legyek... - Castle természetesen nem vette komolyan a fenyegetést, amit pár lépéssel később meg is bánt. Kate egy hirtelen mozdulattal a férfi dereka köré fonta egyik lábát, és diadalittasan figyelte, ahogy Rick húsz centire lévő arcáról lefagy a mosoly. Abban a pillanatban valószínűleg a saját nevét sem tudta volna megmondani...
De az egész csak egy pillanat volt, és pár másodperc múlva már vége is volt a számnak. Ahogy a zene leállt, a buborék is, ami körülvette őket mintha kipukkadt volna. Ismét csak két egymással szemben álló munkatárs voltak, akik gyilkossági ügyeket oldanak meg együtt. Legalábbis a külvilág számára ez látszott...
Castle még soha nem volt biztosabb benne, hogy a Nikki Heat volt a tökéletes névválasztás...
- Ho... Hozok egy italt. - mondta gyorsan, majd elviharzott a bárpult felé. Kate mosollyal az arcán figyelte, ahogy eltűnik az embertömegben, majd lassan kifújta a levegőt, és lerogyott egy székre a terem sarkában. Kezével legyezte az arcát. Majdnem biztos volt benne, hogy még egy perc és a szíve átlyukasztja a mellkasát. A mellette ülő idős hölgy épp valami koktél-félét iszogatott.
- Szabad...? - fordult oda Kate és kivette a kezéből az italt, majd egy húzásra felhajtotta...

- Mit adhatok? - kérdezte a pultos fiú.
- Csak vizet... - lihegte Castle. - SOK jéggel.
- Szia apa! - érkezett meg Alexis is a pulthoz. - Egy kicsit... Ziláltnak tűnsz. Sok volt a tánc? - kérdezte.
- Túl sok... - felelt a férfi, majd felhajtott egy pohár - szinte csak jégből álló - vizet.

Pár perccel később a hangulat kissé nyugodtabb lett, Rick pedig két pohár koktéllal a kezében tért vissza. Az egyiket átnyújtotta Beckettnek.
- Köszönöm. - belekortyolt az italba. - Kissé... Meleg van itt. - jegyezte meg. A férfi bólintott, majd fejével a bálterem kapuja felé intett.
Az ajtón kiérve egy folyosón álltak. A lámpák nem voltak felkapcsolva, félhomály uralkodott, és a buli hangjai már csak tompán szűrődtek ki, inkább csak a zene hallatszott. Rick egy ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Egy erkélyre vezetett. Beckett követte, majd mindketten megálltak a korlátnak támaszkodva.
- Szép ez az este. - szólalt meg a nő. New Yorkhoz képest csendes helyen voltak, és már késő éjszaka volt. A hold is valahogy tisztábban ragyogott a máskor rohanó város felett.
Castle csak figyelte, ahogy Kate-et körülölelik a halvány fények. Gyönyörű ruhájában olyan volt, mintha egy meséből lépett volna ki. Az író számára messze sokkal szebb volt, mint az este.
- Hogy hogy Alexis meghívott? - kérdezte. - Nem mintha bánnám, hogy itt vagy... - tette hozzá gyorsan. Beckett elmosolyodott.
- Azt mondta, már szinte családtagnak számítok. - felelte, és szemével megkereste a férfi kék szemeinek ragyogását.
- Így is van. - mondta komolyan. - Alexis felnéz rád.
- De hát miért? - kérdezte értetlenül a nő. Jól esett neki ez a sok törődés. Valahogy ma este ő is úgy érezte, hogy ide tartozik. Alexishez, Marthahoz... És... Rickhez...
- Határozott vagy, erős, céltudatos... - sorolta a tulajdonságokat Castle. Beckett először elmosolyodott, majd elkomorult arccal a kezét kezdte vizsgálgatni.
- Sajnos nem mindig... - mondta. Rick kissé közelebb lépett hozzá.
- Édesanyád ügyére gondolsz? - a felelet mindössze egy bólintás volt. A férfi próbálhatta volna vigasztalni a nőt, hogy ezen az estén ne gondoljon ilyenekre. De tudta, hogy hiába kérné Kate-et, hogy feledkezzen meg róla egy kicsit - úgysem tudna.
Így Castle más módszert választott. Kinyújtotta a kezét a nő felé, aki először felnézett rá, majd elfogadta az ajánlatot. Az erkély közepére húzódtak, és csak dülöngéltek a lassú dalra, a testük mellett lógatott kézzel, miközben közben egymásét fogták.
- Emlékszem erre a számra. - szólalt meg Beckett. - Az első gimis szerelmemmel táncoltunk rá. - az emlékképeken tűnődve nézett a távolba a férfi válla felett. - Frednek hívták. Azok a mély kék szemei fogtak meg... Teljesen elvesztem... Bennük... - fejezte be halkan a mondatot, ahogy egy másik kék szempár hívta ábrándos utazásra, messze a józan gondolataitól. Aztán lassan átölelte Ricket, és a vállára hajtotta a fejét. Átfutott az agyán a szokásos kérdés, amit ilyen helyzetekben feltesz magának: "Mi a fenét művelsz?!" De az este mámorosan nyugodt hangulata lecsendesítette minden fajta veszélyérzetét.
Csak dülöngéltek egy darabig, aztán az idilli pillanatot Castle telefonjának pittyegése törte meg. Szétrebbentek, majd a férfi megnézte az Alexistől érkezett üzenetet:
"Csókold már meg!"
Amilyen gyorsan lehetett, kikapcsolta a készüléket, nehogy Beckett véletlenül meglássa az SMS-t, aztán a korláthoz lépett, és szemével kutatni kezdett.
- Mi az? - kérdezte Kate.
- Semmi... Semmi, csak... - morogta, miközben próbálta megfejteni, honnan leskelődhet kíváncsi lánya.
- Castle, mi a baj? - vonta össze a szemöldökét Beckett.
- Semmi, én csak... - szembefordult a nővel.
- Csak? - ahogy a tekintetük ismét találkozott, Rick agyán átfutott a kérdés: "Miért is érdekes most Alexis...? Vagy bárki más..."
- Arra gondoltam... Mi lenne ha... - mondta halkan.
- Ha? - kérdezte türelmetlenül Beckett.
- Ha megcsókolnálak... - Kate-nek nem sok ideje volt meglepődni. Ahogy a férfi ajka az ajkaihoz ért, minden gondolatot kiűzött a fejéből. Lágyan visszacsókolt, és csak élvezte a pillanatot...
Ekkor azonban egy konduló hang hallatszott. Valahol a közelben egy toronyóra az éjfelet ütötte. A pár elhúzódott. Mindketten kíváncsiak lettek volna, hogy kerül ide egy toronyóra...?
- Most el fogsz szaladni, mint Hamupipőke, és csak az egyik cipődet hagyod itt? - kérdezte Castle, és bár viccnek szánta, komolyan félt attól hogy a nő itt hagyja – most – vagy bármikor.
- Nem. - mondta Kate. Rick arca felderült. - Ahhoz túl drága volt ez a cipő... - cukkolta Beckett, és diadalittasan figyelte, ahogy Castle ismét elkomorodik. Aztán megkegyelmezett neki, közelebb  hajolt hozzá és egy forró, édes csókot nyomott az ajkaira...

Csodák igenis léteznek...