- Én csak az egyikhez ismerem a kódot.
- Hogy-hogy? - bukott ki a kérdés Beckettből.
- Az egyiket én másoltam, a biztonság kedvéért. A másik, amit Adam hozott. És én nem tudom a jelszót. - mondta Geronn, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Kate-nek azonban komoly fejtörést okozott. A két évnél korábbi anyagok tehát nem elérhetőek, de talán az egyik lemez is elég a letartóztatáshoz... Plusz van négy ember akik vallanak Herbert ellen, ha Ryan és Esposito behozzák őket.
Azonban annak az embernek a neve - legyen akár bérgyilkos, aki Adam szüleit megölte - a másik lemezen van...
- Mondja el a kódot. - kérte végül a férfit.
- Melyiket? - nézett teljesen összezavarodva Geronn.
- Amelyiket tudja. - Beckett kicsit kezdte elveszíteni a türelmét.
- Ja, persze persze... - a nyomozó elővett egy tollat és egy papírt, majd írni kezdte a számokat - 1... 3... 4... 7.
- Köszönjük. - Kate zsebre tette a lapot, majd Castle-re nézett, aki azonban a kezét bámulta. Pontosabban a gyűrűt... - Mi az? - kérdezte, ezzel kizökkentve az írót.
- Megnézhetem? - kérte el a kis ékszert. Beckett még mindig nem értette, miről van szó, de lassan lehúzta az ujjáról a gyűrűt és átnyújtotta a férfinek.
Rick a szeme elé emelte, és forgatni, tapogatni kezdte, majd egyszer csak abbahagyta, és mosolyogva nézett keresztül a kis karikán, egyenesen Kate szemébe.
- Castle, mit találtál? - lépett az íróhoz, majd leguggolt mellé. A férfi pedig megmutatta neki a gyűrű belső ívébe vésett miniatűr, szabad szemmel szinte olvashatatlan számokat... Négy darab számjegy.
Beckett izgatottan nézett fel, ugyan arra gondoltak... De hogy lehetséges ez?
- Vá... Várjunk. - gondolkozott el Kate, majd felállt az író mellől. A kép sehogy sem állt össze. - Honnan tudtad, hogy a kód a gyűrűben van? - kérdezte gyanakodva. Castle arcáról lehervadt a mosoly. Bele sem gondolt, hogy az ötlete ehhez a beszélgetéshez vezethet.
- Tudod, kié ez a gyűrű? - kérdezte végül. A nő kissé bizonytalanul felelt:
- Adamé. - Castle először nem mondott semmit. De Beckett egyérteműen kiolvasta a tekintetéből, hogy többet tud, mint ő. Hát számonkérő tekintetét az író kék szemeibe fúrta.
- Az anyja kezében találta meg, egy borítékban. Miután meghalt. - csend következett. Kate leült. Azt hitte, mindennel tisztában van, hogy mindent tud, és dühítette, hogy minden egyes alkalommal egy-egy újabb nyom bukkan fel és összezavarja a képet.
Legyen már vége... - futott át az agyán, majd ismét felnézett a vele szemben ülő férfire.
Adam szülei egy "autóbalesetben" haltak meg. A kocsi egy sziklaszirtről zuhant a tengerbe, átszakítva a biztonsági korlátot. Az esetet nem vizsgálták ki rendesen. A fejsérülések között voltak olyanok, melyek nem egyeztek volna az autóbalesetben szerzettekkel - már az előtt leütötték őket, mi előtt az autóba kerültek volna. Gyilkosság volt. Hidegvérű gyilkosság.
- Azt akarod mondani, hogy Adam szülei azért haltak meg, mert a kezükben volt a kód? - rakta össze a darabkákat a nyomozónő. Még időben is egész jól odaillett volna... Megszerezték a jelszót, amit valaki gondosan egy gyűrűbe vésetett... Talán épp Geronn társa... De a bizonyíték már nem jutott el a rendőrségre.
- Nem mondtam. Csak tipp volt... - valotta be az író. - Adam csak annyit mondott el nekem, hogyan haltak meg a szülei és hogy honnan van a gyűrű.
- Adam beszélt veled? Mikor? - kapta fel a fejét Beckett. Rick szerette volna, ha innentől nem kell folytatnia a beszélgetést.
- Aznap délelőtt, mikor megölték, elmentem hozzá. - vallotta be végül. Furcsa módon, mintha már ezer éve lett volna... Holott csak tegnap volt.
- Miért? - a kérdezősködés kezdett átcsapni vallatásba.
- Nem tudom, csak... - elgondolkozott. Először is szerette volna, ha Adam akkor és ott eltűnik a színről, és nem hánytorgatja a múltat, de tudta, hogy ezt úgysem érné el. Másodszor szeretett volna valami támpontot, amivel segítheti Kate-et, hamár így alakultak a dolgok. És végül, bár ezt vonakodott leginkább bevallani, szeretett volna a körmére nézni annak a férfinak aki olyan mélyen a nő szívébe lopta magát, ahogy neki talán soha nem sikerült...
Aztán ráébredt, hogy valójában kérdések nélkül ment oda, és a választ, amit kapott, akkor nem tudta hová tenni.
- Sajnálom. - mondta végül. - Sajnálom, hogy beleavatkoztam. És sajnálom amit most mondani fogok. - ettől a részétől tartott leginkább a beszélgetésnek. Kate barna szemei érdeklődőn figyelték.
- Mindent elmondott, amiről azt gondolta, hogy már nem lesz ideje rá... - Beckett ismét csak összezavarodott. - Tudta, hogy meg fogják ölni.
"Lehet, hogy neked kell befejezned, amit elkezdtem." - hát erre értette?
Kate egyre nehezebben lélegzett.
- És te is tudtad...? - kérdezte félve, rekedt hangon. Castle a világért sem akarta volna bántani a nőt, és megszakadt érte a szíve... Utálta a szerepét, utált a rossz hírek hozójának lenni.
- Nem. - felelte végül. Akkor valóban nem tudta. Ahogy lassan fény derült mindenre, úgy rakta össze a képet. - Sajnálom. - mondta ismét. Hibásnak érezte magát, mert ha erre hamarabb rájött volna, lehet, hogy megmenthetik az életét... Valójában ebben nagyon is kételkedett, de biztos volt benne, hogy a vele szemben ülő nő fejében ez a gondolat motoszkál.
Kate csak bólintott, megszólalni már nem tudott. Nem akart sírni, nem akarta átszakítani a falat. Nem akart gyengének látszani, és legfőképpen nem akart érezni...
Rövid csönd után Castle ismét megszólalt, de nem nézett a nőre.
- Mondott még valamit... - Beckett fáradtan hallgatta. - Azt mondta, még mindig szeret téged... - kék szemeit a nő arcára emelve igyekezett koncentrálni. - És arra kért, soha ne felejtsd el...
Richard Castle nem gondolta volna, hogy egyszer egy másik férfi érzelmeit kell közvetítenie annak a nőnek, akit ő is szeretett... Annak tudatában, hogy szavai fájdalmat okoznak majd neki, nagyon is nehezére esett ezeket kimondani. Mindezt féltékenység nélkül, és úgy, hogy közben legszívesebben megcsókolná Kate-et, hogy minden sötét gondolat örökre törlődjön az emlékei közül, de ehelyett csak annyit mondhat:
"Soha ne felejtsd el..."
De tartozott ennyivel. A sors sötét iróniája... Nem tudta, hogy egyedül hagyja e a nőt gondolataival, vagy üljön itt vele... Kezei között forgatva a kis gyűrűt végül felállt, odalépett a nőhöz, és épp felé nyújtotta volna az ékszert, mikor azonban feltűnt neki valami.
- Hol van Geronn?
***
Kate képtelen volt hinni a szemének. A levegõ végleg elfogyott a tüdejébõl, csak tátogni tudott. Már sírni sem volt képes, mintha minden, az idõ, a tér minden megállt volna körülötte.
- Hány embernek kell még meghalnia... - suttogta, miközben a fürdõszobájában lógó akasztott ember dülledt szemeit figyelte. Az élet megfagyott bennük...
Castle egyszer csak érezte, ahogy a nyomozó megragadja a karjánál fogva és kirángatja a szobából, rá sem nézve. Bár az író sem igazán értette, mi történik körülöttük. A következõ, amit észlelt, a fürdõszobaajtó csattanása volt, ahogy Beckett eltûnt mögötte, majd kulcsra zárta.
- Kate! - kopogtatott az ajtón. Ahogy lassan kezdett föleszmélni, átjárta a félelem. - Kate!
Kate azonban csak állt, hátát az ajtónak támasztva, és nézte, bámulta Uriah Geronn holttestét a saját fürdõszobájában. Aztán tekintete kissé lejjebb csúszott, és a tükörben saját arcával találta szemben magát.
Végigmérte magát, a kócos fürtöket, remegõ ajkait, és két barna szemét, ahogy a szokottnál sötétebben, szinte már üresen csillogtak. Egy pillanatra visszanézett a halott szemeire, majd ismét a tükörképére...
Meglepõ volt a hasonlóság.
Felemelte kezét, és megvizsgálta a tükörben. Remegett, és halvány, fehér színû volt, akár arcbõre.
- Kate! - hallotta a kiáltást kintrõl, és egy pillanatra azt várta, hogy a vele szemben álló nõ majd felel, de nem történt semmi.
Aztán eszébe jutott valami, és nyelt egyet, majd megpróbált halkan megszólalni:
- Kate. - hallotta a saját hangját, és ahogy figyelte, hogy tükörképe is eltátogja a nevét, azonban némán, fejében a köd kissé tisztulni kezdett. Elõkotorta a jelvényét, majd nézegetni kezdte.
New York-i rendõrség. Kate Beckett nyomozó.
A legfiatalabb nõi nyomozó az õrsön. Nyomozó, aki gyilkosságokat old meg, nyomozó, aki békét ad a családoknak, és véget vet a borzalomnak...
Ez lenne õ? És most ott áll, egy akasztott ember mellett, és képtelen azonosulni önmagával... Képtelen elhinni, hogy akit a tükörben lát, az saját maga, és képtelen úgy viselkedni, ahogy azt elvárná magától...
Eszébe jutott, hogyan reagált eleinte, mikor kiderült, hogy Adam Deston az ügy részese. Mosolygott, mintha mi sem történt volna... Hazudott magának, önmagáról...
Szinte már nevetni tudott volna, milyen átlátszó volt.
Most ismét felnézett a tükörbe, majd eszébe jutott egy furcsa gondolat:
Megõrültem...?
Nem tudott rá felelni. Észrevett a földön egy kis vázát, megfogta, majd a betörte vele a tükröt. Könnyebb volt így, hogy egyedül maradhatott. A hatalmas csörömpölés megrémisztette a kint tehetetlenül kiáltozó és dörömbölõ írót.
- Kate! Eressz be! Mi történt?! Beckett! - az említett azonban, mintha mi sem történt volna nekiállt leszedni a holttestet a kötélrõl. Nagy nehezen sikerült neki, majd a sarokba ültette, és lefogta a szemeit.
Inkább érezte magát a “Halál Angyalának” mint nyomozónõnek... Odasétált az ajtóhoz, majd elfordította a kulcsot. Castle meghallotta a kattanást, és egybõl feltépte az ajtót. Meglepve nézett körül. Elõször észrevette a halottat, majd a törött tükör és váza szilánkjait, és végül Kate szemeit, amelyek furcsán nyugodtan csillogtak.
- Jól vagy? Mi történt? - ragadta meg a nyomozónő kezét, de egy pillanat múlva már húzta is el, azonban a nő ujjai nem engedték.
Beckett szomorúan elmosolyodott, majd felmérte maga körül a helységet. Az író még mindig aggódó szemeibe fúrva tekintetét továbbra is rekedt és fáradt hangon, de határozottan kijelentette: - Be akarom fejezni ezt az ügyet. Végleg.
Castle lassan bólintott, de az egész helyzetet furcsának találta. Nem volt egyértelmû számára, hogy Kate mire gondolt: befejezni az ügyet, mint elkapni Christopher Herbertet, vagy befejezni, mint abbahagyni, és elfelejteni az egészet...? Ebbõl a hangsúlyból bármelyiket kinézte.
És Beckett nem is egyértelmûen gondolta ezt. Nem csak Adam Deston ügyérõl beszélt... Hanem a saját édesanyjáéról...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése