-Terhes vagyok!... hangzott a
bátortalan mondat. Booth arca megkövült…. Nem tudta, hogy mit mondjon… vagy
kérdezzen. Az igazat megvallva félt a választól. De ekkor meglátott valami
ismeretlen csillogást a nő szemében.
- Te vagy az apa! – a férfi
először fel sem fogta, mi történik körülötte…. Csak egy idétlen mosolyt volt
képes kicsikarni magából. Bones is visszamosolygott… akkor nem álmodja. Tényleg
apa lesz – újra… Lassan lépett közelebb a nőhöz… aki talán még egy kicsit
mindig remegett az idegességtől. De a férfi érintése megnyugtatta, most már
biztos volt benne, hogy számíthat a férfira… Ez a csók mindent elárult. Mélyen
legbelül talán mindig is tudta, hogy Booth soha nem hátrálna meg egy ilyen
helyzetben. De arra végképp nem számított, hogy így fog reagálni. Nagyon boldog
volt, mint talán még soha. Booth a karját nyújtotta, s ő gondolkodás nélkül
karolt belé. Az este folyamán egy szó sem hangzott el kettejük között. Csak
élvezték egymás társaságát. Tettek egy gyönyörű sétát a parkban, Bren érezte a
férfi szívének dobogását… olyan nyugodt volt, hogy talán most először elhitte,
hogy lehet valami közte és az ügynök között. Egyikük sem tudta, hogyan de végül
a nő lakásának kapujában találták magukat. Bones a kulcs után kezdett
kotorászni a táskájában. Ezen idő alatt a férfinak volt ideje átgondolni a
lehetőségeket. Nem akart tolakodó lenni, de mindennél jobban szerette volna az
éjszakát a nővel tölteni. Bren végre megtalálta a kulcsot, s hogy kinyissa az
ajtót a zárba tette azt. De e férfi keze megállította az övét. Bones kérdőn
nézett a férfi szemébe, de a meleg mélybarna szempárban minden kérdésére
választ talált. Lágyan csókolta meg Booth-t, s befelé húzta a lakásba. Még
mindig szavak nélkül kommunikáltak, hiszen már oly régen ismerték egymást, hogy
egyetlen hang nélkül is tudták, mit szeretne a másik. De Booth mégis
elbizonytalanodott. Bátortalanul húzódott el a nőtől… Akiben a világ dől össze
egy pillanatra. Szüntelen kereste a férfi pillantását… De ő csak a padlót
kémlelte. Nem volt képes Tempe szemébe nézni. Brennen szemében egyre gyűltek az
apróbb könnycseppek. Képtelen volt feldolgozni a visszautasítást. A nő
megtörten ült le az ágy szélre…. Előtte a férfi végre megszólalt,
- Bones! Én….
- Nem kell magyarázkodnod Booth.
A döntésed teljesen racionális. Egyszeri alkalom volt csupán… Megtörtént már
máskor is… ha jól gondolom.
- De ez most más… és nem azért
nem akarom, mert nem szeretlek, és nem kívánlak. Mert az nem volna igaz. Bones,
ha a szobában rajtunk kívül még több száz topmodell lenne félmeztelenül… nekem
akkor is te kellenél. Csak nem tudom fel vagyunk-e készülve rá.
- Ha tényleg így gondolod, akkor
nem értem miért nem húzódtál el már a kapuban?
- Ezt nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen
most nem…
- Booth, mindent meg lehet
magyarázni. /Bár ebben kezdek kételkedni – mormogta magában/
- Ebben tévedsz! Az érzéseket
képtelenség megmagyarázni… De bebizonyítom. Ha most meg tudod fogalmazni az érzéseidet,
elhiszem, hogy mindenre van magyarázat. Mondd el nekem, hogy mit érzel ebben a
percben.
- Hogy mit érzek? Fájdalmat!
Mérhetetlen fájdalmat. – itt egy pillanatra elgondolkodott – néhány órával
ezelőtt a kórház előtt, én voltam a legboldogabb ember, persze csak Angela és
Hodgins után. És az elmúlt órákban is éreztem, hogy a szívem, hol őrült iramban
ver, hol pedig szépen lassan és a te szíved ritmusa is hasonló volt. Ne rázd a
fejed, éreztem. Még soha nem éreztem ezt. SZERETLEK Seeyle Booth, mindennél
jobban és az, hogy most mégsem akarod velem tölteni az estét nagyon fáj.
Furcsa, de mintha mellkasom sajogna… Nem kapok levegőt és legszívesebben
ordítanék…. De már nem tudta folytatni, kitört belőle a zokogás. Elnyúlt az
ágyon és a párnába temette az arcát, mintha ezzel elbújhatna az ügynök döbben
tekintete elöl.
Booth arckifejezése, akár hét
évvel ezelőtt az irodájában… mikor Bones elmondta neki, milyen észrevételei
vannak első ügyük kapcsán. Ezzel az arckifejezéssel keveredett a mély együttérzés
és a fájdalom is. Igen, neki is fáj, akárcsak Brennennek. Lassan ült le a nő
mellé az ágyra. De nem, mert a nőhöz érni, csupán biztosítani akarta kedvesét,
hogy nem megy el. /Hogy lehettem ekkora hülye? Miért kellett ezt tennem… /
-
Bones! Te… az előbb azt mondtad… ?
-
Hogy szeretlek? Igen Booth azt, mert ez így igaz. És
tudod mi a legfájóbb az egészben, hogy 15 éves korom óta nem voltam képes
kimondani ezt a szót. Neked mondtam először érted? A leendő gyermekem apjának…
akit tényleg szívből szeretek és nem lennék képes elviselni a hiányát akár csak
egy percre is. Hát nem érted? Hogy…
-
… az az éjszaka jelentett neked mindent? Nekem is
Bones, hidd el. Varázslatos volt.
-
Ha tényleg úgy van, ahogy mondod, miért utasítasz el?
Miért?
-
Mert… Édes Istenem… mert azt hittem nem vagy rá még
felkészülve. Hogy még nem érzed azt, amit én, és hogy nem lenne helyes.
-
Ne te döntsd el, hogy nekem mi a jó… Csak én tudom,
hogy mit akarok. És én téged akarlak… Gondolod, ha nem lennék biztos magamban
felhívtalak volna a lakásomba?
-
Hát épp ez az… nem hívtál fel.
-
Mert te mondtad, hogy a tettek néha többet elárulnak,
mint bármely szó.
-
De te még soha nem tettél ilyet…. Soha… Nem tudtam mire
véljem érted már…
-
Nem, nem értem én nem is fogom. Most pedig kérlek menj
el! – dőlt vissza az ágyra a nő és ismét zokogni kezdett. Pedig nem akart, mert
tudta, hogy Booth úgysem megy el addig, míg ő sír.
-
Nem megyek sehova! – és Booth döntött… marad… és
megvigasztalja a nőt, akit igazán szeret. Lassan hajolt Bones felé, s nagyon
lágyan a nyakába csókolt. Brennen meglepetten fordult szerelme felé, a zöldeskék
szempárban megannyi kérdés cikázott. Ekkor Booth ráhajolt a nő ajkaira, s olyan
szenvedélyesen csókolta, hogy a nő „mellkasa” ismét szétszakadni készült.
-
Szeretlek Bones! Mindennél jobban és soha többé nem
fogak bántani. – hangzott az oly régóta várt vallomás.
-
Én is Booth… Nagyon!!!!!!! – mosolygott bele a csókba
kedvenc antropológusunk.
És ettő fogva B&B számára nem
létezett sem tér, sem pedig idő. Együtt szerettek volna lenni… Booth lassan
húzta le Tempe válláról a vékony szövetkabátot… majd a piros blúzt. De Tempe
sem tétlenkedett… - Booth legnagyobb meglepetésére egyetlen mozdulattal tépte
le a férfi királykék ingét. A gombok pattogva landoltak a parketta fényes
felületén. Erre mindketten elnevették magukat. Booth hirtelen ötlettő vezérelve
csiklandozni kezdte Bonest.
Na ez a tökéletes boldogság, amitől minden ember csöpp kis szive kicsordul.Jó volt olvasni,köszönöm.
VálaszTörlés