Sophie: Veszélyes játék 8

Beckett, Ryan és Esposito tíz percen belül a megadott címen voltak. Kipattantak a kocsiból, előrántották a fegyvereiket, és egymást fedezve megközelítették a hatalmas épület kapuját. Nyitva volt. A bejutással nem volt probléma.

Odabent félhomály uralkodott. A nyomozók három különböző irányba indultak. Ahogy haladtak a hatalmas helyiségben, nagy, fényes valamiket pillantottak meg - fém tartályokat. A nyomasztó csöndet Beckett rémült hangja törte meg, ahogy felkiáltott:

- Castle! - odarohant az egyik hatalmas tartályhoz, valahol félúton pisztolyát is eldobta, és minden izmát megfeszítve nekiállt, hogy eltekerje a tartály ajtaját nyitó kereket. Nemsokára a hatalmas víztömeg kizúdult, és Beckettet is teljesen eláztatta, Rick pedig eszméletlenül feküdt a hatalmas tócsa közepén...

- Castle... - szólongatta Kate, majd összekaparva minden lélekjelenlétét, megkísérelte lélegeztetni a férfit. A nedves hajtincseket kisöpörte arcából, aztán Castle ajkaihoz hajolva megpróbált levegőt juttatni a tüdejébe. Mindeközben Ryan és Esposito felderítették a terepet, de a tettes minden valószínűség szerint már messze járt.

- Rick! Ébredj! - újabb kísérlet. - Castle... Kérlek. - minden egyes másodperc egy-egy évszázadnak tűnt. Sorsdöntő évszázadnak...

Kate szíve abnormális sebességgel vert. Úgy érezte, a végén még valóban kiszakad a mellkasából, ám mielőtt ez bekövetkezett volna, a férfi összerándult, és erőtlenül köhögni kezdett. Beckett megpróbálta támasztani, segíteni abban, hogy ülő helyzetbe tornázza magát.

Aztán a kék szemek bágyadtan felnéztek. Mindketten ziháltak. Egy darabig egyikük sem jutott szóhoz, aztán Kate váratlanul átölelte a férfit. Érezték, ahogy vizes ruháik elcsúsznak egymáson, ahogy hűvös bőrük a másikéhoz ér.

- Castle... - suttogta Beckett erőtlenül. Rick még mindig kissé sokkos állapotban volt, de a nő közelsége valamelyest megnyugtatta. Szorosan ölelte magához, mígnem Kate teste rázkódni kezdett - sírt.

A férfi finoman végigsimította a hátán, majd rekedten visszasuttogta a nevét:

- Kate...

Még egy darabig így maradtak. Aztán Castle óvatosan eltolta magától a nőt, és ujjával letörölte a vízzel keveredett könnycseppeket arcáról. Mélyen egymás szemébe néztek. Most nem volt fal. Most nem volt harmadik személyiség. Csak ők ketten, egymással szemben...

Rick óvatosan kisöpört egy ázott hajtincset Beckett homlokából, majd ráhajolt ajkaira, és megcsókolta. Kate először csak hagyta, hogy testét átjárja a megnyugtató érzés, amelyet a férfi forró érintése okozott, aztán szétnyitotta ajkait és visszacsókolt. Minden porcikájában érezte azt a bizonyos érzést, amely eddig valahol mélyen a szívébe volt bezárva. Most forró vízsugárként járta át a testét. Ahogy csókjuk mélyült, úgy nyugodott meg a lelke. Nem csak a megkönnyebbülés, hogy Castle, az ő Castle-je él és itt van vele, olyan közel, mint még soha - testben és lélekben - de az is közrejátszott, hogy tudta, érzete: az út végére ért. Vége a vívódásnak, a parttalan harcnak önmagával. Nem kell többé vigyáznia, hogy a falak épek maradjanak. Nem kell többé tartania magát. És ez boldogabbá és nyugodtabbá tette, mint bármi amit eddigi élete során tapasztalt.

Ahogy elhúzódtak egymástól, először nem merte kinyitni a szemét. Nem akarta, hogy a boldogság odavesszen, vagy ami még ennél is rosszabb, kiderüljön, hogy csak fantáziája tréfálta meg. De ekkor megérezte a férfi ujjait, ahogy végigsimítják az arcát. Ez pedig biztonságérzettel töltötte el. Kezével arcához tapasztotta Castle tenyerét, és aztán lassan kinyitotta a szemét.

Nem is lehetett volna ennél megnyugtatóbb a látvány: a ragyogó, kék szemek, akár saját határtalan, felemelő érzéseinek tükrei, és a sármos mosoly, amelynek – most már bevallhatja - soha sem tudott ellenállni.

Csak néztek egymás szemébe, és élvezték a szabadságot. Igen, ez szabadság! Hiszen Castle is válaszokat kapott. Mindenre, amire csak akart. Saját, ki nem mondott érzéseit, azt az estét, és hogy miért zakatol eszeveszetten a szíve, valahányszor a nő közelében van - mind megmagyarázta ez a csók...

Esposito és Ryan biztos távolságból figyelték az eseményeket - levakarhatatlan vigyorral az arcukon. Mikor Castle és Beckett elhúzódott, Esposito kitartotta a tenyerét társa orra elé, aki erre kérdőn nézett rá.

- Három éven belül. Kérem az ötven dolcsit! - magyarázta, majd Ryan egy fintorral ugyan, de korántsem fájó szívvel a kezébe nyomta a zöldhasúakat.